A KDH népszavazást akar, az MKP szerint a szlovákiai magyarok csalódottak

MKP

A kormány széles körű átalakítása csupán a „bábuk” lecserélését jelenti és Szlovákia számára nem jelent megoldást – foglalt állást a parlamenten kívüli KDH és a Magyar Közösség Pártja.

A két párt szerint az új kormány az eddigi tevékenységét folytatja majd tovább, csak más név alatt, ami elfogadhatatlan. A KDH ezért népszavazást kezdeményezne. Az MKP az elmúlt napok történései miatt csalódottságának adott hangot. A Progresszív Szlovákia (Progresívne Slovensko - PS) ellenzéki megegyezést sürget.
 

Alojz Hlina, a KDH elnöke szerint a jelenlegi helyzetre egy népszavazás lehet a megoldás, amelynek alapján lerövidíthetnék a választási időszakot. Erről tárgyalni fog más ellenzéki vezetőkkel is – jelezte Hlina. A párt továbbra is ragaszkodik ahhoz a korábbi állásfoglalásához, miszerint a legtisztességesebb megoldás a jelenlegi helyzetben az előrehozott választás lenne.

 A koalíciós vezetők csütörtöki elhatározása a kormány széles körű átalakításáról az MKP szerint negatívan érinti a Szlovákiában élő magyarokat is, „mivel a bukott koalíció maradását a magyar kormánypárti politikusok tették lehetővé, megszegve 48 órával korábbi bejelentésüket.” Erről Fiala Ilona (MKP) tájékoztatott, aki szerint a magyar közösség is elégedetlen. Hozzátette: az MKP folytatja a tárgyalásokat a demokratikus ellenzékkel a jövőbeni együttműködés lehetőségéről.
 
A Progresszív Szlovákia a legnagyobb ellenzéki párttal, az SaS-szel tárgyalna egy demokratikus ellenzéket összefogó közös megegyezésről. A párt állásfoglalása szerint a jelenlegi helyzetben felül kell emelkedni az elvi vagy a személyes vitákon, és világos tervet, hiteles alternatívát kell kínálni az embereknek. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?