Bugár: A felelősség a pártoké, nem az utcáé

Bugár
Pozsony |

A Híd marad a koránykoalícióban, amely új kormányt alakíthat. Bugár Béla pártelnököt a kormány lemondása előtt kérdeztük.
 

A párt országos tanácsának hétfői határozatát a legtöbben úgy olvasták, hogy a Híd kilép a koalícióból, és előrehozott választások lesznek. Ezzel szemben marad a koalíció, és új kormány alakul. Nem tart attól, hogy a Híd kettészakad?
Mind a 14 képviselőnk aláírta az új kormány támogatását, én nem tartok attól, hogy a párt kettészakad, eddig is egységes volt. Volt többféle vélemény az országos tanács ülésén is, de a párt egységes maradt.

De a hétfői határozatot mindenki úgy értelmezte, hogy a Híd kilép a koalícióból. 
Arról nem tehetek, hogy az újságírók többségének gondja van a szövegértéssel. A nyilatkozat harmadik mondata egyértelműen több változattal számol, azzal is, hogy a kormány lemond. Amint a kormányfő lemond, bukik a kormány, a teljes kabinet benyújtja lemondását.

Úgy véli, hogy ez a lépés, vagyis a kormány lemondása megnyugtatja majd a helyzetet, a tüntetések résztvevőit?
Az utca először Robert Kaliňák fejét követelte, majd Robert Fico lemondását. Most péntekre a kormány lemondatását jelölték meg célnak. Ez megtörtént. Amint lemond a kormányfő, bukik a kormány és új kormány alakul.

Sokan viszont úgy látják, hogy mivel marad a koalíció, Robert Fico irányít majd a háttérből, legalábbis a smeres minisztereket. Vagyis nem tartják új kormánynak a formálódó kabinetet.
Abból a szempontból, hogy a felelősség a politikai pártoké, nem érdekel, hogy ezt ki hogyan látja. Akinek nem tetszenek a jelenlegi történések, alakítson pártot. Abban a pillanatban azt mondom, hogy már releváns, amit mondanak, mert megjelenik az ő felelősségük is. Az én felelősségem koalíciós partnerként az, hogy ne okozzunk káoszt. Hogy az utca ne váljon küzdőtérré. Hogy az utca ne az ellenzéket szolgálja, hanem legyen egyfajta ellenőrző szerve a kormánynak, bárkinek. Ez teljesen rendben van. Amit most pénteken fog kérni az utca, azt már teljesítettük.

Az utca követelése volt Tibor Gašpar országos rendőrfőkapitány menesztése is, ezt elképzelhetőnek tartja?
Ez majd az új miniszter feladata lesz. Úgy vélem azonban, hogy ebben is lépni kell. Ha nem fog, akkor mi fogjuk kikényszeríteni Gašpar távozását, hiszen voltak elfogadhatatlan megszólalásai.

A Híd ugyanazokat az embereket jelöli az új kormányba, mint korábban? 
Most úgy látszik, Lucia Žitňanská kivételével jelöltjeink a helyükön maradnak. Žitňanská nem marad az igazságügyi tárca élén, mert a koalíciós tárgyalások során ez felmerült, és azt mondta, ő nem akarja gátolni azt, hogy Kaliňák és Fico távozzon.

Más cserék nem lesznek a minisztériumok élén? Maradnak ugyanazok a pozíciók, amelyekre korábban a Híd jelölhetett embereket?
A posztok maradnak, de a kormánytagoknak mintegy harmada ki fog cserélődni. Elsősorban a smeresek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?