Ideiglenesen felállították Mária Terézia szobrát Pozsonyban

Mária Terézia-szobor
Pozsony |

A Pozsonyi Városszépítő Egylet (BOS) ideiglenesen elhelyezte tegnap a Hviezdoslav téren, a Carlton Hotel előtt Mária Terézia bronz lovas szobrát, a Fadrusz János által készített legendás márvány szoborcsoport kicsinyített mását.

A szobor ma 18 óráig marad a helyén. Az akció apropója, hogy a pozsonyi városi képviselő-testület ma dönt a szobor elhelyezésére vonatkozó kérvényről, melyet a műemlékbizottság már jóváhagyott. Maroš Mačuha, a városszépítő egyesület ügyvezető igazgatója a TASR hírügynökségnek elmondta: szeretnék, ha a műemlék emlékeztetné a pozsonyiakat Mária Terézia osztrák–magyar uralkodóra és a pozsonyi királykoronázások időszakára.

A szoborcsoport mintája Fadrusz János alkotása, amely 1897-től az egykori Koronázási domb téren, a mai Štúr téren állt. Témája a „Vitam et sanguinem” jelenet volt, mely során az 1741-es pozsonyi országgyűlésen a magyar nemesség hűséget fogadott a fiatal királynőnek, és megfogadta azt, hogy segítséget nyújt Mária Teréziának trónja megvédéséhez. 1921-ben a csehszlovák legionáriusok megsemmisítették a szobrot. Az alkotás bronz másolatát Martina Zimanová készítette el a fennmaradt korabeli fényképek, tanulmányok és töredékek alapján.

A pozsonyi Carlton Szálloda tulajdonosa felajánlotta segítségét a szobor karbantartásához. A hotel előtti terület azonban a város tulajdonában van, a szálloda működ-tetője csak bérli, ezért van szükség a fővárosi képviselő-testület jóváhagyására. (TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?