Ezrek tüntettek Prágában a szólás- és sajtószabadságért

Prága
Prága |

Több ezer ember tüntetett szerdán este Prágában a szólás- és sajtószabadságért, valamint Miloš Zeman államfő és Andrej Babiš ügyvezető kormányfő ellen.
 

A rendőrség a tüntetők számát 15 ezerre becsülte, míg a rendezők mintegy 35-40 ezer emberről beszéltek.

A civil szervezetek által a Vencel-téren megtartott akció reagálás volt az államfő múlt héten elhangzott beiktatási beszédére, amelyben élesen bírálta a Zdeněk Bakala multimilliárdos vállalkozó tulajdonában lévő Economia médiacsoportot és a közszolgálati Cseh Televíziót. Ez a média szerinte hazudik és félretájékoztatja a közvéleményt. Az Economia és a Cseh Televízió azonnal visszautasította és alaptalannak minősítette az elnök bírálatát. 

A tüntetők Zeman és Babiš-ellenes jelszavakat skandáltak és követelték a sajtó- és szólasszabadság tiszteletben tartását.   
 

Csütörtökön délben a cseh egyetemek, főiskolák és számos középiskola tartanak félórás figyelmeztető sztrájkot. A diákok akciójukkal arra szeretnék felhívni a vezető politikusok figyelmét, hogy nem közömbös nekik az ország sorsa, és zavarja őket, ha a politikusok nem tartják tiszteletben az alkotmányt és annak értékeit. A Vencel-téri tüntetéssel egy időben Miloš Zeman a januárban újraválasztott és március 8-án hivatalába újra beiktatott köztársasági elnök a Hradzsinban nagyszabású koncertet rendezett és fogadást adott legfőbb támogatói számára. Az eseményre mintegy ezer személy kapott meghívást. 

"A csata véget ért és mi győztünk" - jelentette ki Zeman a találkozó elején elmondott rövid beszédében. Leszögezte: nem egyedül győzött, hanem sok ezer támogatójának köszönhetően.

A cseh közszolgáltai hírtelevízió (CT24) szerint a találkozó megkezdése után a rendőrség eltorlaszolta a Hradzsin külső kapuit és megerősítette a jelenlétét az elnöki székhely körül. A hírtelevízió szerint a biztonsági intézkedéseket azzal összefüggésben hozhatták, hogy a tüntetők egy része állítólag később a Hradzsinhoz kíván vonulni. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?