117 éve született Esterházy János

Esterházy János

Esterházy János szlovákiai magyar politikus, a felvidéki magyarság mártírja 117 éve, március 14-én született a zoborvidéki Nyitraújlakon.

Esterházy János gróf apja, Esterházy János Mihály, a galántai Esterházy családhoz tartozott, anyja Elzbieta Tarnowska lengyel grófnő volt. Apját korán elvesztette, anyja két testvérével együtt özvegyen nevelte. A család 5000 holdnyi birtokának kilenctizedét elveszítette a földreform miatt a trianoni békével Csehszlovákiához csatolt országrészben. János 1924-ben házasságot kötött Serényi Lívia grófnővel, két gyermekük született, János és Alice.

Az 1920-as évek közepén kezdte közéleti pályafutását, a magyarok visszaszorítását is magában foglaló "csehszlovakizmus" ellenzőjeként lépett fel. 1932-ben választották a csehszlovákiai Magyar Népszövetségi Liga, majd az Országos Keresztényszociális Párt elnökévé. Önrendelkezési jogot, nemzeti, vallási és kulturális téren a fejlődés biztosítását, Szlovákia és Kárpátalja számára autonómiát követelt. 1935-ben bekerült a prágai parlamentbe, 1936-ban az Egyesült Magyar Párt alelnöke lett. Tomás Garrigue Masaryk elnök lemondása után a magyar pártok az ő javaslatára támogatták Edvard Benest a németbarát jelölttel szemben, elősegítve államelnökké választását. Benes miniszterséget ajánlott neki, de a tisztséget csak azzal a feltétellel vállalta volna el, ha orvosolják a magyarság sérelmeit.

A Felvidék magyarlakta déli részét Magyarországhoz visszacsatoló 1938-as első bécsi döntés után bejelentette, hogy Szlovákiában marad, és jogszerű bánásmódot kért a magyar kormánytól a Magyarországhoz került szlovákok számára. Síkra szállt a Szlovákiában maradt 70 ezer magyar mellett, Londonba szöktette Rudolf Viest tábornokot, a későbbi csehszlovák emigráns kormány hadügyminiszterét, 1942-ben pedig egyedül ő nem szavazta meg a pozsonyi parlamentben a zsidók deportálásáról rendelkező törvényt.

Segítette a lengyel és más menekülteket, az üldözött zsidókat, szót emelt Magyarország hitleri megszállása ellen. 1943-ban Szlovákia rágalmazásának vádjával megfosztották parlamenti mandátumától, és félévi börtönbüntetésre ítélték. 1944-ben Magyarországon a nyilas hatalomátvétel után rövid időre bebörtönözték. 1945 tavaszán az ideiglenes szlovák kormánynál tiltakozott a magyarellenes intézkedések miatt, amiért letartóztatták, és átadták a KGB-nek. A Szovjetunióba hurcolták, ahol koholt vádak alapján tíz évre ítélték, majd szibériai lágerbe vitték, ahol súlyos tüdőbajt szerzett.

1947 szeptemberében a csehszlovák népbíróság - hamis vádak alapján - mint hazaárulót, fasisztát és kollaboránst távollétében, tanúk meghallgatása és bizonyítási eljárás nélkül halálra és teljes vagyonelkobzásra ítélte. A vádak szerint az általa vezetett szlovákiai magyarság bomlasztotta a csehszlovák államot, személyében a magyarságot marasztalták el.

1949-ben a szovjet hatóságok az ítélet végrehajtására átadták a csehszlovák szerveknek, családja és barátai közbenjárására azonban a köztársasági elnök a halálos ítéletet felfüggesztette, majd életfogytiglanra változtatta, amelyet később egy általános amnesztia során 25 éves börtönbüntetésre módosítottak.

Családja szétszóródott, egyedül Mária húga tarthatta vele a kapcsolatot, ő is csak rendszertelenül. 1956-ban a morvaországi Mírov börtönébe szállították, ott halt meg 1957. március 8-án. Holttestét elhamvasztották, a hamvakat nem adták át a családnak, titokban temették el. Lánya, Alice közbenjárására 2007-ben Karel Schwarzenberg cseh külügyminiszter utasítására kutatták fel eltemetésének helyét. Kiderült, hogy 1960-as évek elején urnáját a prágai Motol köztemető tömegsírjába szállították át, ahová a kommunista rendszer többtucatnyi áldozatát hantolták el névtelenül.

1993-ban Göncz Árpád köztársasági elnök kérésére az orosz legfelsőbb bíróság Esterházy János ítéletét semmisnek mondta ki és rehabilitálta, ami Csehországban és Szlovákiában mind a mai napig nem történt meg, hivatalosan továbbra is háborús bűnös.

2008 végén portréját ünnepélyesen elhelyezték az Európai Parlament brüsszeli székházában. 2009-ben Lech Kaczynski lengyel államfő - posztumusz - a Polonia Restituta kitüntetéssel ismerte el a lengyel menekültek érdekében a második világháború idején kifejtett tevékenységét. 2010-ben jelent meg Molnár Imre tollából az első Magyarországon kiadott róla szóló életrajzi kötet. Felvidéken emlékére már több helyen szobrot állítottak a magyar szervezetek. 2011-ben a New York-i Rágalmazásellenes Liga zsidó szervezet a posztumusz Bátorságért kitüntetést adományozta neki. 2012-ben Magyarországon bemutatták Az üldözöttek védelmében című filmet, amely a második világháború alatti, üldözötteket mentő tevékenységéről szól. 2013 májusában felavatták első budapesti szobrát, 2015 januárjában posztumusz Magyar Kultúra Lovagja kitüntetésben részesült. 2016-ban adták ki Csehországban a Visszaadni Esterházy Jánosnak becsületét című magyar-cseh-lengyel nyelvű kötetet.

2017 szeptemberében végakarata szerint jelképes urnáját szülőföldjén, Alsóbodokon, az Esterházy zarándokközpont kápolnájában helyezték el. A kommunista börtönökben meghalt politikai foglyok, az áldozatok jelképes képviselőjeként az ő neve is olvasható a motoli központi emlékművön Prágában.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?