Ismét elfogta a rendőrség Antonino Vadalát Nagymihályban

antonino vadala
Nagymihály |

Kedd reggel a rendőrség ismét letartóztatta Nagymihályban Antonino Vadala olasz vállalkozót, a meggyilkolt Ján Kuciak oknyomozó újságíró utolsó cikkének egyik kulcsfiguráját.

 

Vadala neve Ján Kuciak utolsó cikkében kerül elő, mely szerint a vállalkozó kapcsolatban áll az olasz maffiával és a Smer legfőbb köreihez is köze van – többek közöt „üzlettársi“ viszonyt ápolt Robert Fico volt asszisztensével Mária Troškovával.

A letartóztatásának azonban nincs köze a Kuciak-gyilkossághoz: egy velencei bíróság adott ki ellene európai letartóztatási parancsot. Olaszországban nemzetközi szervezett bűnözői csoport által elkövetett, drogokhoz köthető bűncselekmény miatt keresik.

Vadala sorsáról 48 órán belül döntenek, feltehetően előzetes letartóztatásba kerül.

A nemzetközi akció keretén belül 17 embert tartóztattak fel, ebből 11 fegyházban, a maradék hat házi őrizetben van. További információkkal a főügyészség nem szolgált.

Vadalát pár nappal a Kuciak-gyilkosság után is lecsukták, de rövidesen szabadon engedte őt a rendőrség.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?