Még soha nem akartak ennyien csődbe menni Szlovákiában

magáncsőd
Pozsony |

Történelmi csúcson a magáncsődök száma Szlovákiában. Az elmúlt hónapban 930 ilyen csődöt jelentettek, szemben a tavaly februárban regisztrált 41-gyel. A csaknem 23-szoros növekedés az új szabályoknak köszönhető.
 

A magáncsőddel kapcsolatos új szabályok tavaly márciusban léptek életbe. Ezeknek köszönhetően könnyebben szabadulhatnak meg terheiktől azok a magánszemélyek, akik olyan mértékben adósodtak el, hogy már nem tudják kezelni az adósságukat.

„Hogy az új szabályok beváltak, azt mi sem bizonyítja jobban, mint a magáncsődök száma. A magáncsőd intézményét 2006-ban vezették be Szlovákiában, a 2006 és 2016 között eltelt tíz évben azonban csak 2919 ilyen csődre került sor. Az új szabályok bevezetését követően azonban már tavaly 5200 csődöt regisztráltunk, idén pedig a számuk csak az év első két hónapjában elérte az 1794-et”

– nyilatkozta Jana Marková, a CRIF – Slovak Credit Bureau társaság elemzője.

 

Kapcsolódó cikkünk

Magáncsődöt jelenthet bárki. Feltétel, hogy az illetővel szemben végrehajtási eljárást folytassanak. A tavaly tavasztól hatályos törvénymódosítás értelmében a magáncsőd intézményét igénybe vevő adósok kétféleképpen próbálhatnak megszabadulni tartozásaiktól: magáncsődeljárást kezdeményezhetnek saját magukkal szemben vagy törlesztési naptárat kérnek. Magáncsődöt 10 évente egyszer lehet jelenteni. Csődeljárás lefolytatását csak olyan személy indítványozhat, aki ellen már folyik végrehajtási eljárás, egyébként csak a törlesztési naptár jöhet szóba. Csődeljárás esetén az adós átadja a vagyonát értékesítés céljából, s ebből kielégítik a hitelezőket. Törlesztési naptár esetében az adós megtarthatja vagyona egy részét, de időben fizetnie kell a bíróság által meghatározott törlesztőrészleteket. (mi, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?