160 km/h-val csábítja az utasokat a vasút

vonat
Pozsony |

Gyorsabb menetidő, több új járat, kényelmesebb utazás - ezzel próbál minél több ügyfelet visszaszerezni a Szlovák Vasúttársaság, amely tegnap mutatta be az új, december 10-étől érvényes menetrendjét. 

A Szlovák Vasúttársaság (ZSSK) nem titkolt célja, hogy minél több utast csalogasson vissza a vonatokba, ezért vasárnaptól nem csupán a menetrend változik, hanem több olyan újítást is bevezetnek, amelyeknek köszönhetően nőhetne az utasok száma. A leglátványosabb változás a sebesség növelése a kiemelt vonalakon. Pozsony és Puhó között a gyorsvonatok - a legutóbbi, öt évig tartó, 245 millió euróba kerülő felújításnak köszönhetően -vasárnaptól már 160 kilométer/órás sebességgel közlekednek, aminek köszönhetően Pozsonyból Zsolnára 15 perccel gyorsabban juthatunk el. 


15 perc mínusz 
A változás az összes, R 6XX jelzésű gyorsvonatot és az RR 7XX jelzésű regionális gyorsok többségét érinti, amelyek Pozsony és Zsolna között közlekednek. Míg jelenleg Pozsonyból Zsolnára 2 óra 46 perc alatt juthatunk el, az új menetrend szerint már 2 óra 31 perc alatt. „Ez az egyik módja annak, hogy a lehető legtöbb utast csalogassuk vissza a vasúthoz“ - nyilatkozta Filip Hlubocký, a Szlovák Vasúttársaság vezérigazgatója. Az említett szakaszon több munkálattal is végeztek, ami szintén csökkenti a menetidőt. Pozsonyból Kassára így már a lassabb InterCityvonatokkal (IC) is 4 óra 54 perc alatt eljuthatunk. 


Budapestre gyorsabban 
A Prága-Pozsony-Budapest vonalon az elkövetkező időszakban is nyolc pár EuroCity (EC) vonat jár. Az újdonság, hogy ezek Budapesten már nem a Keleti, hanem a Nyugati pályaudvarra futnak be, aminek köszönhetően Pozsonyból Budapestre 2 óra 26 perc alatt, 16 perccel gyorsabban juthatunk el, mint eddig. Az ezen a vonalon közlekedő vonatok Metropolitan néven közlekednek majd. 


Plusz 1,5 millió km 
A vonatok jövőre azonban nem csupán gyorsabban, hanem sűrűbben is járnak majd. A Szlovák Vasúttársaság 2018-ra 1,5 millió vonatkilométerrel többet rendelt a közlekedési tárcától az ideinél. „Több új járatot is szeretnénk indítani“ - indokolta a döntésüket Karol Martinček, a ZSSK kereskedelmi részlegének a vezetője. Szerinte elsősorban a Pozsony környéki járatokat, valamint a Pozsony-Zsolna és Pozsony-Eperjes vonalat szeretnék erősíteni. Ehhez azonban 6-7 millió euróval nagyobb támogatásra lesz szükségük az államtól. A tervek szerint 2018. március 4-étől új regionális gyorsok járnak majd a Pozsony és Zsolna közötti szakaszon. Ennek köszönhetően munkanapokon óránként indítanak gyorsvonatot ezen a szakaszon. 


Kassa-Bécs 
Új gyorsvonatokat iktatnak majd be azonban a Kassa és Poprád közötti szakaszon is. Újdonságnak számít, hogy a Kassáról Bécsbe utazóknak nem kell majd átszállniuk Pozsonyban, közvetlenül is eljuthatnak az osztrák fővárosba, a két város közötti menetidő így 6 óra 12 percre csökken. 2018. június 10étől gyakrabban indítanak járatokat Pozsonyból Nagyszombat, Szenc, Rajka és Bécs irányába is. 


Közvetlen járat lesz a Komárom-Nyitra vonalon is, a két város között ingázó diákoknak így majd nem kell átszállniuk Érsekújvárban. 
„A modernebb vasútvonalaknak köszönhetően jóval kényelmesebb és biztonságosabb utazást biztosíthatunk. Reméljük, hogy ezt az utasok is értékelik majd, és minél többen váltják le az autójukat a környezetbarát vasúti közlekedésre“ - nyilatkozta Érsek Árpád közlekedési miniszter. Szerinte a szaktárca az elkövetkező időszakban mindent megtesz annak érdekében, hogy még több szakaszon indíthassanak új járatokat. 
„A modernebb vasútvonalaknak köszönhetően jóval kényelmesebb és biztonságosabb utazást biztosíthatunk.“ Érsek Árpád (Híd) közlekedési miniszter.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?