Sosem uralkodott még ekkora feszültség és tanácstalanság Bugáréknál

Bugár
Pozsony |

Sosem uralkodott még ekkora feszültség és tanácstalanság a Hídon belül, mint ezekben a napokban. Két, egymással ellentétes véleményű csoport feszül egymásnak a pártban: sokan vannak, akik távoznának a koalícióból, a többség azonban, úgy tűnik, maradáspárti. Egy dolog azonban közös: mindkét tábor Bugár Bélára vár.

A Híd a kormányválság kirobbanása óta nagyon komolyan veszi a hírzárlatot: a párt kulcsembereit nem könnyű elérni, a sajtóosztály pedig az aktuális történésekre is csak tőmondatokban reagál. Az Új Szó forrásai szerint azonban a Hídon belül forrnak az indulatok, és az elmúlt hét fejleményei miatt egyre nagyobb a tanácstalanság.

Lapunk több, a Híd belső ügyeit jól ismerő forrással beszélt az elmúlt héten – és mindannyian arról számoltak be, hogy a párton belüli két tábor között nagyon távolinak tűnik a közös nevező. A párt vezetése lapunk információi szerint múlt hét csütörtökön órákon át vitázott arról, mihez kezdjenek a helyzettel. Úgy tudjuk, a szlovák kulcsemberek jó része, Lucia Žitňanská, František Šebej és Peter Kresák, valamint a fiatalabb politikusok egy csoportja a koalícióból való távozás mellett voltak, ám a magyar képviselők és a „nagy öregek” döntő többsége a maradás mellett érvelt, méghozzá elég hangosan. Ekkor fogalmazta meg Bugár Béla, hogy a párt Robert Kaliňák távozásához köti az esetleges maradást, másnap pedig a pártelnök elutazott szabadságra azzal, hogy a döntő szó az Országos Tanácsé lesz.

Az időhúzó taktika azonban, úgy tűnik, nem volt kifizetődő. Azóta ugyanis történt néhány dolog, ami még jobban eltávolította egymástól a távozni akarókat és a maradáspártiakat: egyrészt Fico sorosozása, másrészt pedig a Špirko-ügy. „Az elmúlt héten már több olyan helyzetet kihagytunk, amikor még emelt fővel lehetett volna távozni ebből az egészből. Úgy tűnik, ezen már túl vagyunk” – mondta egyik forrásunk. Lapunknak egy másik párttag azt mondta: nála személy szerint Fico sorosozása tette be a kiskaput. „A lelkiismeretem szerint fogok szavazni” – jegyezte meg, hozzátéve, azt azért nem gondolja, hogy az ellentétek pártszakadásig vezetnének. Egyben tartani a párt értelmiségi holdudvarát azonban nagyon nehéz lesz, és távozók biztosan lesznek: úgy tudjuk, Ondrejcsák Róbert védelmi államtitkár, aki egyébként sem a párt tagja, biztosan lemond posztjáról. A hírek szerint Rigó Konrád kulturális államtitkár (szintén nem Híd-tag) maradása is kifejezetten bizonytalannak tűnik, és Lucia Žitňanská maradása is csak hajszálon függ.

Kapcsolódó cikkünk

Kedves hidasok

A csavar a történetben, hogy háttér-információk szerint a járási struktúrák – melyeken nagyban múlik az Országos Tanács döntése, – nagyon nagy részben maradáspártiak. Ahogy nemrégiben egy közép-szlovákiai hidas forrásunk nyilatkozott, a régiókban „józanabbul gondolkodnak”, mint Pozsonyban, márpedig a kormányból való távozás nagyon leszűkítené a régiós politikusok, polgármesterek mozgásterét, lehetőségeit és forrásait is. Ezt a véleményt pedig több járási szervezet osztja az egész országban. Jó részük számára Fico sorosozása nem okoz különösebb problémát, és sokan vannak azok is, akik Kaliňák fejéhez sem ragaszkodnak feltétlenül.

Az ő malmukra hajtja a vizet, hogy ha a Híd a maradás mellett dönt, főleg a végrehajtó hatalomból távoznának emberek, és minden bizonnyal maradna annyi parlamenti képviselő, amennyivel a Híd garantálhatná a kormánypárti többséget a parlamentben.

Távozását a hidas honatyák közül ugyanis egyelőre csak Igor Janckulík jelentette be, Martin Fedor pedig azt mondta, ahhoz köti politikai jövőjét, Robert Kaliňák a helyén marad-e. Így pedig még František Šebej és Peter Kresák esetleges távozásával is 78 képviselője maradna a koalíciónak.

Kapcsolódó cikkünk

A káoszba mindkét tábor szerint Bugár Béla hozhat rendet – aki azonban forrásaink szerint egyáltalán nincs meggyőződve arról, hogy a Hídnak maradnia kellene a koalícióban. „Most mindenki rá vár. Ki tudja, talán az OT-n mond egy olyan beszédet, amivel meg tud győzni mindenkit” – mondta egyik forrásunk, aki szerint azonban nem biztos, hogy ez elég lesz, és abban bízik, hogy Bugár talán rá tudja venni az előrehozott választásokra Robert Fico kormányfőt.

Bugár Béla gépe péntek délután szállt le a repülőtéren. Egy nappal később pedig már a pártja jövőjéről kell tárgyalnia a pártelnöknek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?