Mianmar bizonyítékot követelt a rohingja kisebbség elleni állítólagos népirtásról

Rohingja menekültek
Rangun |

Mianmar bizonyítékot követelt csütörtökön a rohingja muszlim kisebbség elleni állítólagos népirtásról.

Zeid Raad al-Husszein, az ENSZ emberi jogi főbiztosa szerdán mutatta be éves jelentését Genfben. Ebben a dokumentumban a többi között kitért a mianmari helyzetre is. A főbiztos megismételte tavalyi értékelését, miszerint az országban a muszlim rohingják ellen etnikai tisztogatás folyik Arakán államban. "Hivatalomnak erős a gyanúja, hogy tavaly augusztus óta népirtással felérő dolgok is történhettek Arakánban" - húzta alá Zeid Raad al-Husszein.

"Gyakran hallottuk a vádat, miszerint Mianmarban etnikai tisztogatás, sőt népirtás zajlik" - hangoztatta Taung Tun, a buddhista többségű délkelet-ázsiai ország nemzetbiztonsági tanácsadója a svájci városban  Mint mondta, ismételten felhívta a figyelmet arra, hogy kormánya nem folytat ilyen politikát.

"Szívesen látnánk néhány egyértelmű bizonyítékot" - hangsúlyozta a mianmari tisztségviselő.

"Az Arakán államban élő muszlim közösség túlnyomó többsége ott maradt. Ha népirtás történt volna, akkor mindannyiukat elüldözték volna" - emelte ki Taung Tun.

A mianmari tisztségviselő olyan véleményét fejezte ki, hogy a muszlim kisebbség főleg azért menekült el, mert a kormány által terrorszervezetnek nyilvánított Arakáni Rohingja Megmentő Hadsereg (ARSA) félelmet keltett. Emellett azzal vádolta meg az ARSA-t, hogy kényszertoborzásokat folytatott a lakosság körében, illetve, hogy a felperzselt föld taktikáját alkalmazta a harcosai visszavonulásai során felégetve falvakat.

A mianmari illetékes leszögezte: országa kész visszafogadni a menekülteket szavatolva biztonságukat és emberi méltóságukat. Taung Tun szerint ezzel akarják kifejezésre juttatni azt, hogy Mianmar nem akarja őket elüldözni az országból. Rávilágított, hogy Arakán szövetségi állam 3 milliós lakosságának töredéke hagyta el az országot.

Taung Tun szerint a korábbi lakókat visszavárják amennyiben "részt kívánnak venni a nemzet életében", például a burmai nyelvet megtanulva. Mint mondta, aki mianmari állampolgár akar lenni, annak végig kell mennie a megfelelő eljáráson. "Nem lehet szó automatikus állampolgárságról" - tette hozzá.

Arakán szövetségi államban körülbelül egymillió rohingja élt gyakorlatilag teljes jogfosztottságban, mert a mianmari vezetés bangladesi illegális bevándorlónak tekinti őket, és állampolgárságot sem volt hajlandó adni nekik.

A mianmari hadseregnek a rohingja lázadók ellen indított hadművelete miatt tavaly augusztus óta csaknem 700 ezer civil menekült el Arakán államból a szomszédos Bangladesbe.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?