Márton Anita világbajnok súlylökő: Az extázis is segített az új országos csúcsnál

Márton Anita

Évek óta megszokhattuk tőle, hogy mindig a legfontosabb pillanatban nyújtja a legjobbját. A birminghami fedett pályás vb-n is így volt, kétszer is megjavította az országos csúcsot, amivel maga is a csúcsra ért. A súlylökő Márton Anitával, a magyar atlétika első világbajnokával beszélgettünk.

Megváltozott az élete azóta, hogy világbajnok lett?

Nem változott semmi, csak annyi, hogy rengetegen hívnak ezekben a napokban, folyamatosan csöng a telefonom. Nagyon örülök neki, hogy sikerült megnyernem a világbajnokságot, főleg úgy, hogy első magyarként értem ezt el.

Éremesélyesként utazott Birminghambe. Bízott benne, hogy akár a világbajnoki cím is összejöhet?

Két céllal érkeztem a világbajnokságra, az egyik az éremszerzés volt, a másik pedig az országos csúcs megdöntése. 19,33 méter volt korábban az országos csúcs, amit két éve Portlandben a világbajnokságon löktem. S persze a cél mindig a győzelem, úgyhogy most sikerült minden célkitűzést megvalósítani.

Birminghamben előbb 19,48-ra, majd már világbajnokként 19,62-re javította az országos csúcsot. Hogyan csinálja, hogy mindig a legfontosabb pillanatokban löki a legnagyobbat?

Jó a formaidőzítésem! Ez egy több év alatt kitapasztalt folyamat, amit az edzőm talált ki, így már pontosan tudjuk, a vb előtt mikor milyen minőségű munkát kell ahhoz végezni, hogy a legjobbkor kerüljek a megfelelő állapotba.

Az edzője egy interjúban úgy fogalmazott, a tudatalattit kell edzeni ehhez. Ez hogyan lehetséges?

Vannak erre mentális technikák, amiket sportpszichológustól sajátítottam el. Ezt alkalmazom a versenyen, a verseny előtt. Ezzel magát a mozgást is lehet kontrollálni, illetve a versenyen kicsit meg tud nyugodni az, aki izgulósabb típus.

A vb előtt arról is beszélt, hogy nem igazán nyerték el a tetszését az új szabályok – az, hogy a dobás előtti felkészülési időt lerövidítették egy percről fél percre, illetve az, hogy nemcsak három dobás után, hanem az ötödik dobás után, az utolsó kísérlet előtt is megfelezik a mezőnyt. A gyakorlatban mennyire voltak az új szabályok hatással önre vagy az egész versenyre?

Ahogy ez látható is, én megoldottam a helyzetet, de valóban zavaróak az új szabályok. A 30 másodpercet nagyon kevésnek találom. Összesen 16 embert hívnak meg a vb-re, és magának a sportágunknak nem jó, hogy megpróbálják csökkenteni a versenyidőnket, és ezzel kicsit kiszorítanak minket a programból.

De a szabályváltoztatásoknak nem az lett volna az elsődleges céljuk, hogy a tévéközvetítésekben izgalmasabb, pörgősebb legyen a súlylökés?

Itthon miattam végig mutatták a versenyt, de nem tudom, külföldön mennyit láttak belőle. Elméletileg az új szabályoknak az lenne a lényegük, hogy az utolsó lökésnél, amikor már csak négyen vagyunk, csak minket mutatnak. A verseny szpíkere is lejön a pályára, és onnan közvetít. Nem vagyok benne biztos, hogy ez jó dolog, hogy csak az utolsó lökésünket mutatják a nagyközönségnek. Egy 3000 méteres futást biztosan végig mutatnak a tévében, az elejétől a végéig, annak ellenére, hogy általában csak az utolsó 800 méteren van érdekesség.

Birminghamben úgy állhatott oda az utolsó lökéséhez, hogy már tudta, hogy világbajnok. Hogyan tudott ilyen állapotban még koncentrálni, ráadásul újra javítani?

Szerettem volna még javítani az eredményen. A harmadik kísérletem után, ami 19,48 m-re szállt, úgy éreztem, maradt még abban a lökésben, nem volt igazán jó lökés. Amikor beálltam a dobókörbe, már remegett a lábam, hisz már világbajnok voltam, de biztos, hogy ez az öröm, boldogság, extázis is segített abban, hogy ezt az eredményt sikerült elérnem.

Arról is mesélt a verseny után, hogy nagyon hidegek voltak a súlygolyók, amin a szervezők úgy próbáltak segíteni, hogy belerakták őket egy vödör forró vízbe…

Ez elég extrém megoldás, én még ilyet nem tapasztaltam. A súlygolyókat egy külső szertárból hozták be, és mivel kint is hideg volt, a golyók is nagyon hidegek voltak. Azért nem olyan jó érzés egy jéghideg golyót a nyakunkhoz tenni, de megbarátkoztunk a gondolattal. A versenyszervezők viszont úgy gondolták, megpróbálják felmelegíteni a súlygolyókat… Én meglettem volna enélkül, de így sem volt gond. Először kicsit megijedtem, hogy nem lesz jó, mert belefolyhat a víz a golyóba, és aztán kifelé is kifolyhat, de szerencsére nem volt ilyen probléma.

Máskor is tapasztalt már ehhez hasonló fura problémamegoldási módszereket a versenyeken?

A közel 18 éves pályafutásom alatt sok minden előfordult. Megtörtént, hogy azért kellett félbehagyni egy versenyt, mert kitört a bástya a helyéről, és nem tudták sehogyan sem visszarögzíteni. Vannak mindenféle helyzetek.

Nem sok ideje van a vb-címet ünnepelni, hiszen hétvégén már újra dobókörbe áll.

Csütörtökön utazom Portugáliába a magyar dobóválogatottal, Leiriában lesz a dobó Európa-kupa. Ez az utolsó téli verseny, ahol súlylökésben és diszkoszvetésben is fogok indulni.

Ezt most egyfajta jutalomjátékként éli meg, vagy jobban örülne, ha már nem kellene versenyeznie?

Kicsit vegyesek az érzéseim. Megvallom őszintén, nem ez a kedvenc versenyem. Úgy volt, hogy lesz csapatunk, ehhez az kellett volna, hogy mind a négy dobószámban induljon női versenyző, ezért is gondoltam arra, hogy diszkoszban is elindulnék. Végül mégsem lesz csapatunk, mert nem lett felnőtt női gerelyhajítónk. Ám igazából az a lényeg, hogy itt is Magyarországot képviselem, és remélem, meg tudom nyerni ezt a versenyt is!

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?