A tüntetések szervezői szerint Robert Fico kijelentései méltatlanok

Katarína Nagy Pázmány
Pozsony |

A pénteki pozsonyi tüntetés szervezőit is megtámadta Robert Fico kormányfő – mögöttük is külföldi összeesküvőket sejt. Katarína Nagy Pázmány, a szervezők egyike azt mondja, senki sem áll mögöttük, s csak egy tisztességes országot szeretnének.

Robert Fico kormányfő a napokban élesen megtámadta az önök által szervezett múlt pénteki emlékmenetet, s ezzel együtt a következő akciójukat is. Mit gondolnak erről?

Idézzük fel, mi történt. Meghalt egy újságíró és a jegyese. Napvilágot látott a gyanú, hogy a legnagyobb kormánypárt kapcsolatban áll a szervezett bűnözéssel. A kormányfő pedig a kitűzőkről beszél. Ez a reakció annyira abszurd, hogy már az is undorít, hogy ez a téma egyáltalán teret kap. A többi kijelentése is méltatlan, és arról tanúskodik, hogy képtelen felvállalni a politikai felelősséget az ország állapotáért, mely odáig vezetett, hogy megöltek egy újságírót és jegyesét. Egy olyan ország állapotáért, ahol felmerül annak alapos gyanúja, hogy a kormány képviselőinek maffiakapcsolatai vannak. Annak a gyanúja, hogy korrupt módon viselkednek. Ez tiszteletlenség. S épp ezért kell kiállnunk egy tisztességes Szlovákiáért.

Fico azzal is vádolta önöket, hogy valaki állhat a szervezőcsapat mögött. Ki áll önök mögött? Milyen kapcsolatban állnak az ellenzékkel?

Az ellenzékkel nem találkozunk, nem szervezzük közösen a rendezvényeket. Még csak teret sem adunk nekik az akciókon.

Mi volt az alapvető motivációja az egy héttel ezelőtti menetnek, és miben lesz más a pénteki akció?

A múlt héten az volt az őszinte szándékunk, hogy megtiszteljük Ján és Martina emlékét, és emellett elítéljük azt, ami történt. Megengedhetetlen, hogy egy demokratikus országban meggyilkoljanak egy újságírót, és a gyilkosság indítéka összefügghet a munkájával.

A múlt héten sok ember vonult át a rendezvény végeztével a kormányhivatal épülete elé. Úgy gondolják, hogy a pénteki akció feszültebb lesz? Hogyan próbálják megelőzni az esetleges zavargásokat? Számolnak provokatőrökkel?

Mi szervezőként a múlt héten bejelentettük, hogy a rendezvény hivatalosan véget ért, és felszólítottuk az embereket, hogy békében oszoljanak. Várható volt, hogy néhány száz ember egy rövid ideig balhézik, de ez a tömeg nagyon kis százaléka volt. Értem, hogy egyeseknek nem volt elég úgy kiengedni a feszültséget, ahogy azt mi tettük, de mi megpróbáltuk nekik elmagyarázni, hogy viselkedésük többet árt az ügynek, mint amennyit segít. A következő akciónkat is hasonló, tisztességes légkörben akarjuk lebonyolítani, és reméljük, hogy ez sikerül is. Kisgyermekes, gyermekkocsis anyák, kerekesszékesek szólítanak meg minket, és mi mindent megteszünk azért, hogy biztosítsuk a biztonságukat. A rendőrséggel való együttműködés mellett az akciót biztonsági szolgálat is felügyeli majd.

Kapcsolódó cikkünk

Milyen hatást várnak a pénteki akciótól? Ha semmi sem történik, újabbat szerveznek?

Két követelésünk van: az egyik Ján Kuciak és Martina Kušnírová meggyilkolásának alapos és független kivizsgálása, nemzetközi nyomozók bevonásával. A másik követelés egy hiteles kormány, melynek nem részesei azok az emberek, akiknél felmerül a korrupció és a szervezett bűnözéssel való kapcsolat gyanúja. E követelések mellett kiáll több egyetem, polgári társulás, s legújabban a szlovák protestáns Cirkev Bratská (Testvérgyülekezet) is. Az egész országból, sőt, az egész világból jelentkeznek nálunk az emberek, akik támogatnak minket. Nagyon sokan akarnak változást, és hajlandók harcolni érte. Reméljük, hogy kitartunk, míg az emberek elhivatottan kiállnak a tisztességes Szlovákiáért.

Munkájuk mellett hogy győzik a tüntetés szervezését? Hányan vannak?

A legszűkebb szervezői csapatba hatan tartoznak, együtt dolgozunk még további tíz önkéntessel is. Az akción jelentősen több önkéntes dolgozik, körülbelül százan vannak. Nem könnyű munka mellett szervezkedni, ráadásul a magánéletünkön is rajta hagyja a nyomát a hajtás. Összehasonlítgatjuk a konyháinkat és a piszkos ruhák halmát, mert egyikünknek sincs már energiája és ideje a mosogatásra és a mosásra.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?