Hamarosan annyi szemét lesz a Földközi-tengerben, mint hal

hulladék
Róma |

A Földközi-tengerről köztudott, hogy a világ egyik legszennyezettebb térsége, ám szakemberek arra figyelmeztetnek, hogy a helyzet tovább rosszabbodhat és hamarosan annyi műanyag hulladék lesz a Földközi-tengerben, mint hal.

"Jelenleg minden tengerből kifogott három kilogramm halra egy kilogramm műanyag hulladék jut. Becslések szerint azonban 2030-ra egy kilogramm halra egy kilogramm hulladék juthat" - közölte Miguel Garcia-Herraiz spanyol diplomata, a Szövetség a Mediterrán-térségért szervezet főtitkárának helyettese, aki a környezetvédelemért és vízgazdálkodásért felelős. 


Az Európai Unió által is támogatott regionális együttműködési fórum a múlt héten Nápolyban rendezett tanácskozást a problémáról.
Miközben a közvélemény egyre jobban tudatában van a tengerek műanyag szennyezettsége problémájának, a Földközi-tenger valódi szennyezettségének mértékéről, annak hatásáról az ember, a növény-és állatvilág egészségére még viszonylag kevés adat rendelkezésre" - hangoztatta a spanyol diplomata.


A szakember elmondta, hogy a legtöbb szennyezést az egyszerhasználatos műanyag palackok és szatyrok okozzák, amelyek lassan bomlanak le és válnak mikroműanyaggá. Ezek az öt milliméteresnél kisebb műanyagrészecskéket a halak tápláléknak hiszik és megeszik, és bekerülnek a városok vízvezetékrendszerébe is.


A Greenpeace környezetvédelmi csoport egy idei tanulmánya szerint a Földközi-tengeren begyűjtött szemét 96 százaléka műanyag, amely akár háromezer méter mélységben is megtalálható a tengerben.


Az olasz Tengerkutató Intézet (ISMAR) és a Nemzeti Kutatótanács (CNR) októberben közzétett adatai szerint a műanyag hulladék koncentráció mértéke eléri a négyzetkilométerenkénti 1,2 millió mikroműanyagot. Az adatokat egy milánói konferencián ismertető Maria Cristina Fossi, a Siennai Egyetem professzora hangoztatta, hogy "a Földközi-tengerben lévő mikroműanyag koncentrációja akkora, mint az óceánok nagy örvényeiben"

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?