És akkor Mečiar elmagyarázza a kormánynak, mit jelent a politikai felelősségvállalás

mečiar
Pozsony |

Vladimír Mečiar volt kormányfő szerint a politikai helyzet azért fajulhatott idáig Szlovákiában, mert a kormánynak nincs hosszú távú stratégiája.

„A politikai felelősség nem azt jelenti, hogy te követted el a bűncselekményt, a politikai felelősség azt jelenti, hogy felelős vagy azért, hogy egyáltalán megtörténhetett, az eredményért.“

- mondta Mečiar kedden egy pozsonyi konferencián.

A volt kormányfő nem tudja, hogy a jelenlegi politikai helyzetnek az előrehozott választás lesz-e az eredménye, de véleménye szerint kormány rekonstrukciójának széles körűnek kell lenni, ami nem feltétlenül jelenti a jelenlegi koalíció végét.

Mečiar az ellenzéket is kritizálta, mert szerinte a demokrácia nem működhet csak a sajtótájékoztatókon keresztül. Elmondta, hogy nem lát olyan szubjektumot az ellenzék soraiban, aki képes lenne megteremteni Szlovákia megújulásának programját a nemzeti, keresztény és szociális értékek mentén.

A volt kormányfő szerint a jelenlegi helyzet oka az, hogy a kormánynak nincs hosszú távú stratégiája. „Nincs stratégia, rövid távú célok vannak, sajtótájékoztatótól sajtótájékoztatóig“ - mondta.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?