La Liga: Továbbra is Messi írja Valverde históriáját

Messi

A La Liga 27. fordulójának rangadóját, a Barcelona–Atlético Madrid mérkőzést bajnoki döntőként harangozta be a spanyol sajtó, és végül az történt, ami az eddigi teljes szezonban: Ernesto Valverde csapata fegyelmezett, de távolról sem sziporkázó csapatjátékkal egy zseniális egyéni villanásnak köszönhetően megnyerte a meccset, és ezzel vélhetően a bajnokságot is. Lionel Messi megszerezte karrierje 600. gólját. 

Kezdjük a kérlelhetetlen tényekkel: a Barcelona 8 pont előnnyel, az öt európai topliga egyetlen veretlen csapataként vezeti a spanyol bajnokságot. Ráadásul a hátralévő tizenegy fordulóban a Sevilla elleni mérkőzéstől eltekintve végig hazai pályán fogadhatja a kemény ellenfeleket: érkezik a Bilbao, a Valencia, a Villarreal, a Real Madrid és a nagy mumus Real Sociedad is. 

Mélyből indult az út a csúcs felé

Folytassuk is a kérlelhetetlen tényekkel: a szezon elején a szurkolók nemcsak amiatt busonghattak, hogy nem sikerült megszerezni Philippe Coutinhót, hanem amiatt is, mert semmi nem akart összejönni: a vezetőség összevissza nyilatkozott és beszélt, egyértelmű volt a káosz. Emellett a megváltónak igazolt Ousmane Dembélé előbb megsérült, mint hogy akár csak egy gólt is szerzett volna, ráadásul már a bemutatása is katasztrofálisan sikerült: a 140 millió eurós játékos belesült a dekázásba is a kamerák előtt. 

Ennél is nagyobb tragédiát jelentett, hogy a Real Madrid legnagyobb sztárja, az első meccsen kiállított Cristiano Ronaldo nélkül állt fel a Barcelona elleni Spanyol Szuperkupa-döntő visszavágójára, mégis 2–0-ra, összesítésben pedig 5–1-re győzni tudott. 

„Ez egy hosszú folyamat, van hova fejlődnünk, de kilenc éve, amióta a klubnál játszom, először érzem, hogy jobb nálunk a Real Madrid – mondta Gerard Piqué a meccs után. – Sem csapatként, sem klubként nem vagyunk a legjobb pillanatban, össze kell zárnunk és haladni tovább.”

Ernesto Valverde szerint is mentális tréningre szorul a gárda, alkalmazkodniuk kell, mert a dolgok megváltoztak.

A gyenge pontok befalazása

„Ha kikapsz, és az az érzésed, hogy az ellenfeled a meccs jelentős részében tényleg jobb nálad, akkor technikai és taktikai szempontból is ki kell elemezni mindent” – tette hozzá Piqué gondolataihoz a Barca kispadjára 2017 májusában kinevezetett szakember.

Ha volt valaki, aki jól ismerte a Barcelona gyenge pontjait, és azt is, hogyan kell azokat kihasználni, akkor az Ernesto Valverde volt. 

Az 53 éves szakember széles körű tapasztalatokkal rendelkezik, az Athletic Bilbao mellett több spanyol klubnál is dolgozott (Espa­nyol, Villarreal, Valencia), így jól ismeri a katalánokat. Utolsó trófeáját ráadásul kiütéses sikerrel alapozta meg: 2015 augusztusában a Spanyol Szuperkupa első mérkőzésén hazai pályán 4–0-ra kiütötte a Barcelonát, és végül 5–1-es összesítéssel szerezte meg a kupát.

Így aztán a Bilbaónál már megszokott és megismert mentalitását honosította meg Barcelonában is: kerüld a kockázatot, ne kapj gólt, idegenben jó az iksz, hazai pályán viszont ne ismerj könyörületet. 

Érdekes

LIONEL MESSI – EGY KARRIER 600 GÓLJA

1. gól vs Albacete, 2005. május

100. gól vs Dinamo Kijev, 2009. szeptember

200. gól vs Real Madrid, 2011. augusztus

300. gól vs Rayo Vallecano, 2012. október

400. gól vs Granada, 2014. szeptember

500. gól vs Valencia, 2016. április

600. gól vs Atlético Madrid, 2018. március

Triplázás is lehet az alázásból

Akárhogy is, a szezon kezdetén rosszul festett a Barcelona, és nemhogy három, de egy trófeáról is nehezen lehetett beszélni a klub kapcsán. Azóta a Barca a legjobb 16 közé jutott a Bajnokok Ligájában, Spanyol Kupa-döntőt játszhat a Sevilla ellen, és az Atlético Madrid 1–0-s legyőzésével a bajnoki cím kapujába ért. 

Habár a győzelem csak egygólosra sikerült, egy pillanatig nem forgott veszélyben a siker. A Barcelona kulturált futballal uralta az összecsapást, a játékosok sem a közönséget, sem önmagukat nem akarták szórakoztatni, a hatékonyság mindent felülírt, miközben Gerard Piqué és Samuel Umtiti kifogástalan védőmunkával semlegesítette Diego Costát, de – a hírek szerint az éppen a katalánokhoz tartó –  Antoine Griezmann sem villogott a fegyelmezetten visszazáró Barca ellen. 

A meccset eközben egy egyéni villanás, Messi zseniális szabadrúgása döntötte el – pályafutása 600. találata, így több szempontból is túlzás lenne azt állítani, hogy a semmiből jött. Sőt, így lett csak igazán stílszerű. Pályafutása korai szakaszában ugyanis Messi rendre megkapta a kritikát, hogy jó, jó ugyan, de egyvalamiben egyértelműen elmarad az isteni Diegótól: a szabadrúgásokban. Tegyük hozzá, hogy fiatalon értelemszerűen jóval kevesebb lehetőség is jutott Messi számára, hiszen olyan szabadrúgáslövők álltak előtte, mint Deco vagy Ronaldinho. 

Messi, Messi, Messi

Az idei szezonban viszont menetrendszerűvé vált a találat: Messi már az ötödik gólját lőtte szabadrúgásból, ez a legjobb mutató a topligákban, ráadásul zsinórban harmadik meccsén talál be. A múlt héten a Girona ellen a felugró sorfalat használta ki, és laposan lőtt a kapuba. A Las Palmas ellen a jobb felső sarkot pókhálózta ki, míg most Jan Oblak ellen a bal felsőbe tekert védhetetlenül. 

„Ha Messi nálunk játszana, mi nyertünk volna – szögezte le az Atlético Madridot irányító Diego Simeone a mérkőzést követően. – A Barcelona az első félidőben többet birtokolta a labdát, de a szünet után változtattunk, és a kezünkbe vettük az irányítást, ám sajnos nem sikerült egyenlítenünk” – fogalmazott a vendégek mestere, míg hazai oldalról Jordi Alba a szövetséget bírálta, míg Busquets a fáradtságra hivatkozott a győztes, ám szerény produkció után. 

„Nagyot csalódtam a szövetségben. Belefáradtam már ebbe a baromságba. Én nem játszottam a Las Palmas ellen, mégis nagyon fáradt vagyok, képzelhetik, hogy a csapattársaim milyen állapotban vannak. Van miben fejlődnie a szövetségnek” – dohogott a Barca-hátvéd.

„Mindkét csapatnak szerdán kellett volna játszania, mi mégis csütörtökön léptünk pályára. Miután visszaértünk Barcelonába, pihenés nélkül folytattuk a felkészülést. Ha már a miénk a világ legerősebb bajnoksága, akkor bizonyos értelemben előrébb kellene lépnünk. Ezt nem kifogásként mondom, ez a valóság. Amikor kikapunk, nem szeretek magyarázkodni, de most nyertünk, ezért megragadom az alkalmat, hogy elmondjam a véleményem”– vélekedett Busquets. 

A magyarázkodást talán nem­csak a szövetségnek, de Er­nesto Valverdének is meg kell hallania. 

„Egyvalami biztos: a győzelemért nem fogok elnézést kérni” – jelentette ki a mester a szezon korai szakaszában, és a helyzet azóta is tart. A Barca kérlelhetetlenül nyer, kér­-

lelhetetlenül biztonsági játékkal. Utoljára Fabio Capello nyert így bajnoki címet Spanyolországban – annak menesztés lett a vége. Ernesto Valverde furcsa csapdába került: minél magasabbra jut ebben a szezonban, annál nehezebb helyzetből kezdi majd a következőt. 

Hegedűs Henrik

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?