Ficón már Soros sem segít

Soros György

A mindig oly magabiztos Robert Fico kezdi elveszíteni a lába alól a talajt. Amikor egy miniszterelnököt saját sajtótájékoztatóján úgy röhögnek képen az újságírók, hogy aztán ennek híre bejárja országot-világot, onnan már aligha van visszaút. 

Fico egyetlen dologban lesz érdekelt a következő napokban: feszültséget szítani, hitelt rontani, ahol csak lehetséges. Ebben segítségére lesznek az összeesküvés-elméletek gyártói, az olcsó újságíró-hamisítványok és egyéb kétes elemek – ilyenekből pedig nincs hiány a környezetében. Jelen pillanatban úgy tűnik, Fico nagyívű karrierje méltatlan végjátékba fulladhat. Néhány hete még egy européer, az uniós magba igyekvő vezetőként villogott, most pedig a legolcsóbb konteókkal próbálja menteni a bőrét. Alighanem látja, a bukás már elkerülhetetlen, s csak akkor úszhatja meg a valódi felelősségre vonást, ha minél nagyobb káoszt idéz elő és minél több embert ugraszt egymásnak. Soros nevének puszta említésével elérheti, hogy egyes választók figyelmét eltereli a valós és aktuális problémákról, és konfliktust szíthat. Fordulatot azonban ez már nem hozhat, ahhoz hosszabb ideig és intenzívebben kellett volna mosni az emberek agyát. Ez a próbálkozás egy elkeseredett kitörési kísérlet az ostromgyűrűből. Számíthatunk még néhány hasonlóra, s ne csodálkozzunk, ha egyre alpáribbak lesznek.

A tegnapi sorosozással ugyanakkor Fico egy olyan határt is átlépett, amit a Hídnak egyetlen percig sem szabadna tolerálni. Ha az eddigiek nem jelentettek elég motivációt egy gyors és radikális döntéshez, akkor most már el kellett jönnie az ideális pillanatnak. A sorosozás Szlovákiában hagyományosan a nacionalista eszköztár része, s amikor Soros neve szóba kerül, már nem vagyunk messze a magyarellenes indulatoktól. Persze: bár soha ne jutnánk el megint odáig!

Ha a Híd mégis kivár további egy hetet, amíg Bugár Béla a Maldív-szigeteken koktélozgat, azt kockáztatja, hogy a helyzet az országban tovább fajul. Itt most már nem elég nyúlfarknyi nyilatkozatokban reagálni, a Hídban minden józan emberre most rögtön van szükség, hogy kimondják: a harmadik Fico-kormánynak vége.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?