Legalább öt halálos áldozata van az ítéletidőnek az Egyesült Államok északkeleti partvidékén

USA
Boston |

Orkán erejű szélvihar csapott le pénteken heves esőzések és havazások kíséretében az Egyesült Államok északkeleti partvidékére, nagyvárosok utcái kerültek víz alá, repülőjáratok ezreit kellett törölni, leállt a vonatközlekedés, és csaknem 1,7 millió háztartás maradt áram nélkül Észak-Karolinától egészen Maine államig.
 

Hírügynökségi jelentések szerint legalább öt ember halálát okozták a kidőlt fák és leszakadt ágak.

A part menti massachussettsi települések utcáira kétszintes ház nagyságú hullámok törtek be, gépkocsikat lepett el a víz, iskolák, üzletek és kormányhivatalok maradtak zárva. Súlyos a helyzet Bostonban, ahol számos utca került víz alá, mivel a vihar pont akkor érkezett, amikor amúgy is magas volt a tenger vízállása a dagály miatt. A délutáni órákra az ár elvonult, de péntek éjfél körül az újabb dagály miatt ismét víz alá kerülhetnek a nagyváros utcái.

Az óránkénti közel száztíz-százharminc kilométeres széllökések és esőzések miatt több mint háromezer repülőjáratot kellett törölni, a New York-i LaGuardia és JFK nemzetközi repülőtéren gyakorlatilag teljesen leállt a forgalom, a washingtoni Dulles nemzetközi repülőtéren pedig az irányítótorony dolgozóit is evakuálni kellett a viharos szél miatt.
 

Az Amtrak vasúttársaság leállította a forgalmat az északkeleti folyosón, Washington, New York és Boston között. Washingtonban és a környékén bezárt egy napra minden szövetségi kormányintézmény, és egyes múzeumok sem nyitottak meg.

Meteorológusok szerint az ítéletidő az éjszaka folyamán és szombaton is megkeseríti majd a térségbeli lakók életét, a szél tartósan orkán erejű marad.

Közben az Egyesült Államok nyugati partvidékét is heves téli vihar sújtotta, de a vártnál gyengébbnek bizonyult. Kaliforniában ezért feloldották a mintegy 30 ezer, Santa Barbara környéki lakosra vonatkozó evakuálási rendeletet. Mivel az esőzések nem voltak olyan hevesek, mint gondolták, a földcsuszamlások kockázata is csökkent.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?