A WADA elégedett az oroszok elleni szankciókkal

Richard Pound

A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) üdvözölte a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) végrehajtó bizottságának keddi döntését, amellyel a testület az Orosz Olimpiai Bizottságot felfüggesztette, egyben kizárta a februári, phjongcshangi téli játékokról, s csak semlegesként, az ötkarikás zászló alatt engedélyezte az orosz sportolók indulását.

Craig Reedie, a WADA elnöke úgy fogalmazott: a NOB átgondolt döntést hozott azzal, hogy megbüntette Oroszországot egy intézményesített manipulációs rendszer kifejlesztéséért.


"A WADA ezenkívül üdvözli azt a határozatot is, hogy egy grémium semleges zászló alatt engedélyezheti a feltételeknek megfelelő orosz sportolók indulását" - fűzte hozzá Reedie, hangsúlyozva: meg kell bizonyosodni arról, hogy ezek a sportolók nem voltak részei a doppingrendszernek, s ebben a folyamatban a WADA kész együttműködni az illetékesekkel.
A NOB-döntés nyomán azok a versenyzők, akik indulási jogot szereznek, bizonyítottan tiszták, nem sértették meg korábban a doppingszabályzatot, és részt vesznek a számukra előírt ellenőrzéseken, "Olimpiai Sportoló Oroszországból" (OAR) megjelöléssel szerepelhetnek Phjongcshangban. Ez a jelzés található majd az öltözékükön, aranyérem esetén pedig az olimpiai himnuszt játsszák el nekik.


Oroszországban jövő kedden döntenek arról, hogy a sportolók semleges indulóként részt vesznek-e a phjongcshangi olimpián.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?