A NATO szerint elfogadhatatlan az orosz fenyegetés

NATO
Brüsszel |

Az új orosz csapásmérő eszközök kifejlesztéséről szóló fenyegetés elfogadhatatlan a NATO számára a szövetség szóvivője szerint. 
 

Pénteki nyilatkozatában a szóvivő hangsúlyozta, a NATO nem akar újabb hidegháborút, sem újabb fegyverkezési versenyt. Minden szövetséges támogatja a bizalmat szolgáló fegyverzetellenőrzési megállapodásokat - húzta alá.

"Mint már többször is világossá tettük, a katonai szövetség rakétavédelmi rendszere nem Oroszország ellen irányul. A rendszer védelmet nyújt az euroatlanti térségen kívüli ballisztikus rakétákkal szemben"- fogalmazott.
 

A NATO Oroszországgal folytatott politikájában a határozott elrettentésre, valamint az előremutató párbeszédre összpontosít. "Mindkét megközelítés mellett elkötelezettek vagyunk" - tette hozzá a szóvivő.

Vlagyimir Putyin orosz államfő csütörtökön, a Szövetségi Gyűléshez (a kétkamarás orosz parlamenthez) intézett beszédében azt állította, hogy Oroszország olyan csapásmérő eszközöket fejlesztett ki, amelyeket a létező rakétavédelmi rendszerek nem képesek elhárítani. Az új fegyverek megléte új alapot jelenthet a tárgyalások széles köréhez - húzta alá.

Az orosz vezető ugyanakkor azt állította, hogy a megnövekedett orosz katonai potenciál megbízható garanciája a békének.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?