Nincs per a fotóst verő Mike Tyson ellen

Los Angeles |

<p>Jól indult az új esztendő Mike Tyson számára: a börtönviselt ex-világbajnok bokszolóval szemben nem indítanak eljárást azért, mert tavaly ősszel megvert egy fotóriportert.</p>

Minden idők legfiatalabb nehézsúlyú profi világbajnoka - a címet 20 évesen, 1986-ban érdemelte ki - a múlt év novemberében Los Angeles nemzetközi repülőterén került összetűzésbe a szabadúszó Tony Echeverriával, aki több felvételt készített a volt öklözőről és családjáról, miközben nekiütközött a Tyson felesége által tolt babakocsinak. Tysonnak ekkor járt el a keze, az eleső fotós homloksérülést szenvedett, ám hiába tett feljelentést, a csütörtöki verdikt szerint Tysonnal szemben - aki amúgy korábban nem egyszer szembekerült az igazságszolgáltastással, s nemi erőszak vádjával éveket ült is - ezúttal nem indul eljárás.
Az illetékes városi ügyész megítélése szerint nem olyan súlyú az eset, aminek jogkövetkezménye kéne, hogy legyen. Ugyanígy nem indul per a Tysonék által ugyancsak erőszak vádjával illetett fotós ellen sem.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?