Átalakul a vágsellyei vasútállomás környéke

Vágsellye
Vágsellye |

Elkészültek a tervek a vágsellyei kerékpárút második szakaszának megépítéséhez. Az önkormányzat ezúttal a pályázati tervekbe a vasútállomás, illetve az buszmeg-álló környékének teljes átalakítását is bedolgozta.
 

Az állomás régi épületét a vasúttársaság 2000-ben újította fel, és két korszerű épületszárnnyal bővítette. Négy évvel ezelőtt korszerű utastájékoztató-rendszerrel egészítették ki a szolgáltatásokat. A vasúttársaság mintegy kilencvenezer eurót fordított a modernizálásra. Az utasok elégedettek voltak az újdonsággal, de továbbra sem tartották biztonságosnak az esti órákban az állomás környékét. Sokan amiatt is aggódnak, hogy balesetveszélyes a vasútállomás és az autóbusz-megálló közti forgalmas útszakasz. Jozef Belický, Vágsellye polgármestere többször hangsúlyozta, hogy keresik a megoldást a környék biztonságosabbá tételére. Vágsellyén évek óta komoly problémát jelent, hogy nincs megfelelő parkoló a vasútállomáson. Az elmúlt években csak arra jutott pénz, hogy egy réteg kavicstakaróval megerősítsék a sínekhez közeli, ideiglenes parkolóhelyként szolgáló földterületet. 2015-re elkészültek a tervek az új parkoló megépítéséhez, ám a városi költségvetésből nem jutott pénz a megvalósításra. A Kerékpárral az ipari parkba projekt második szakaszában a város vezetése pályázati úton igényel támogatást a mintegy kétszázötven férőhelyes parkoló, illetve a kerékpártároló megépítésére és a környék rendbehozatására. A tervek szerint megszüntetnék az autóbusz-megálló és a vasútállomás közti veszélyes gyalogátkelőhelyeket. A vonattal érkezők közvetlenül a vasútállomás előtt szállhatnának fel az autóbuszra. A Vágvecse városrészből a Duslo vegyi gyárhoz vezető kerékpárút még ebben az évben megépül a mezőgazdasági és vidékfejlesztési minisztériumtól kapott 1 127 855 eurós támogatásból. A városi költségvetésből 60 ezer euróval járulnak hozzá a beruházáshoz. A vegyi gyár közelében rendelőintézet és uszoda van, a vágsellyei lakosok kerékpáron is eljuthatnak ezekbe a központokba a 3,5 kilométer hosszú szakaszon.

A kerékpárút megépítésének második szakaszában forgalommódosítással szeretnék megoldani, hogy a vasútállomásról is el lehessen jutni biciklivel a hídon túli ipari negyedbe.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?