A dél-koreai elnök fogadta a phenjani küldöttséget

olimpia záró

Mun Dzse In dél-koreai államfő vasárnap Phjongcshangban fogadta a téli olimpia záróünnepségére érkezett magas rangú észak-koreai politikai küldöttség tagjait.

A találkozó, amelyet nem jeleztek előre, egy óra hosszat tartott. A nyolc tagú delegációt Kim Jong Csol, az Észak-Koreai Munkáspárt központi bizottságának alelnöke, a Korea-közi kapcsolatok északi főmegbízottja vezette.

Az eseményről a szöuli sajtó adott hírt az elnöki hivatalra hivatkozva.

Észak-Korea vasárnap azzal vádolta meg a Donald Trump amerikai elnök vezette amerikai kormányzatot, hogy az ország ellen bevezetett legutóbbi, a korábbiaknál szigorúbb gazdasági szankciókkal, fokozza a háborús válság szintjét. Történt az annak ellenére, hogy az olimpia okán Korea-közi párbeszéd kezdődött. Phenjan szerint az Egyesült Államok a büntetőintézkedésekkel konfrontációt provokál a Koreai-félszigeten. 

Észak-Korea azt is nehezményezte, hogy a phjongcshangi záróünnepségre igyekvő küldöttségüket a határon dél-koreai tiltakozók fogadták.

 A KCNA észak-koreai állami hírügynökség ugyanakkor, a külügyminisztérium közleményét idézve, azt írta, hogy az ország szeretett vezetőjének, Kim Dzsong Unnak a béke és az együttműködés iránti elkötelezettsége révén megvalósult a régóta óhajtott Korea-közi párbeszéd, a két Korea együttműködése eredményeképpen sikeresen lezajlott a téli olimpia. A történtek ellenére az Egyesült Államok az olimpiai játékok előestéjén ámokfutásba kezdett, hogy gazdasági szankcióival újabb konfrontáció és háború árnyékát vesse a Koreai-félszigetre - fogalmazott az észak-koreai külügyminisztérium.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?