Lehet, hogy utcákat neveznek el rólunk – pjongcsangi interjú Liu Shaoanggal

arany

Az olimpiai bajnok magyar férfi rövidpályás gyorskorcsolyaváltó tagjai közül a döntő után Liu Shaoang volt a legcsendesebb. Egy nappal a diadal után sem ő beszélt a legtöbbet, de szívesen válaszolt lapunk kérdéseire.

Milyen olimpiai bajnokként ébredni?
Sokat nem aludtam, de egyelőre annyira nem érzem ezt az olimpiai bajnoki fílinget. Nem tudom, mi lesz, ha hazamegyünk, milyen fogadtatás vár minket. Lehet, hogy egyből jön a vörös szőnyeg, aztán a parlament...

Történelmi tettet hajtottak végre, a bátyja azt mondta, ez a csapat bekerül az iskolai tananyagba...
Lehet, hogy ezután utcákat, épületeket, akármit elneveznek rólunk! Bármi megtörténhet.

A döntő utáni örömködésben ön volt a legvisszafogottabb, és rögtön a futam után arról beszélt, ez nem valaminek a vége, hanem a kezdete.
Mondtam a többieknek is, lehet, hogy Viktornak ez a pályafutása végét jelenti, de nekünk nem ez a végállomás. Ha jól építjük fel, ez egy baromi jó kezdet lehet, nemcsak a sportolók, nemcsak a téli sportágak, hanem az ország számára is.
 

Mit jelent az, hogy ha jól építik fel?
Például, hogy esetleg több jégpálya épül.

A mostani sikerük hatására biztosan megnő az érdeklődés a sportág iránt a gyerekek körében is.
Már most is nagyon sokan vannak, akik csak miattunk kezdtek el korcsolyázni. Szeretem, ha tudok támogatni, biztatni egy-két fiatal korist, lejárok az edzésükre. Úgy gondolom, mi most kitapostuk az utat, nekik könnyebb dolguk lesz. Mi nagyon sok mindenen mentünk keresztül, sokat szenvedtünk, akár a vezetőség miatt, akár az anyagi problémák miatt, de most itt vagyunk a csúcson.

Mikor kezdte el érezni azt a pályafutása során, hogy tényleg reális az az álom, hogy olimpiai bajnokok lehetnek?
Nem tudom... Amikor elkezdtem ezt a sportágat, mint minden kisgyerek, én is arról álmodtam, hogy egyszer majd olimpiai bajnok leszek. De még nem nagyon tudatosult bennem ez az egész, ami Pjongcsangban történt.

Nem volt egyszerű olimpiája, mert mindhárom egyéni száma kizárással végződött. Hogyan tudta ezt feldolgozni, és a váltóban ilyen jól versenyezni?
Sajnálatos volt a három kizárás, de fejben ott kellett lennem, mert hátravolt még a váltó, soha nem hagyhatom cserben a többieket. Nagyon össze kellett szednem magam lelkileg is, fizikailag is, hogy most mindent meg kell tennem a csapatért. Az oké, hogy magamat cserben hagyom, de a többieket nem szeretném.

Ilyenkor a testvérével is szokott beszélgetni, hogy átlendüljön a nehéz perceken?
Az ilyen helyzetekben leginkább egyedül vagyok, magamat kell biztatnom.

Most hogyan tovább, rövid és hosszú távon?
Lehet, hogy egész nap a nyakunkban lesz az érem! Hazafelé a repülőn is!

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?