Zagitova a jégkirálynő, Tóth Ivett 23. maradt

Tóth Ivett
Pjongcsang |

Az orosz Alina Zagitova nyerte a műkorcsolyázók női versenyét a pjongcsangi téli olimpia pénteki napján, Tóth Ivett a 23. helyen végzett.
 

A januárban Európa-bajnok, 15 éves versenyző az oroszok első aranyérmét nyerte Pjongcsangban. Mögötte honfitársa, az elmúlt két világbajnokságon győztes Jevgenyija Medvegyeva zárt másodikként. A bronzmedált a tavaly vb-ezüstérmes, a dél-koreai játékokon csapatban aranyérmes kanadai Kaetlyn Osmond szerezte meg.

Tóth Ivett az első csoport utolsó, hatodik tagjaként lépett jégre. A Carmenre előadott kűrjét remekül kezdte, a közönség ütemes tapsa közepette ha nem is hibátlanul, de megugrotta a tripla Lutz, dupla toeloop kombinációt, majd külön a tripla flipet is. Ezt követően viszont elbizonytalanodott az UTE 19 éves versenyzője, ugyanis elesett a tripla Rittbergerben, majd a háromfordulatos Lutzban is. A hibák kissé rányomták bélyegüket a program további részére, a forgások és a lépéssorok sem voltak teljesen zökkenőmentesek. A piros ruhát viselő Tóth Ivett szabadkorcsolyázása végén két ugráskombinációt is megcsinált, majd zárásként ismét hibázott a dupla Axelnél. A hibák ellenére megtartotta a 23. helyét a 24 fős kűrben.
 

"Nagyon nehéz év van mögöttem. Májustól nagy katyvasz volt, a nyári sérülésem is jelentősen befolyásolta a felkészülésemet, ezért örülök, hogy nem csak egy rövidprogramból állt számomra az olimpia"

- mondta Tóth Ivett, aki egyúttal gratulált a férfi rövidpályás gyorskorcsolya váltónak a csütörtökön megnyert történelmi aranyérméhez.

Tóth Ivett azzal elégedett volt, hogy mindent megpróbált, mindenbe beleállt, még ha többször hibázott is emiatt, azt viszont kifejezetten sajnálta, hogy a forgások és a lépéssorok sem voltak tökéletesek.

Eredmények:   

Műkorcsolya, nők, olimpiai bajnok:
    ----------------------------------
    Alina Zagitova (Olimpiai Sportolók Oroszországból) 239,57 pont
2. Jevgenyija Medvegyeva (Olimpiai Sportolók Oroszországból) 238,26
3. Kaetlyn Osmond (Kanada) 231,02
...23. Tóth Ivett 150,43

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?