Žitňanská enyhítené a droghasználat büntetését, az SNS megállíthatja

drogos
Pozsony |

Holnap tárgyalja meg a kormány Lucia Žitňanská (Híd) igazságügyi miniszter törvénytervezetét, amely enyhítené a kisebb mennyiségű kábítószer birtoklásáért járó büntetéseket. Az SNS határozottan ellenzi a javaslatot, így a drogfogyasztók dekriminalizálása egyelőre kérdéses.

A törvénytervezet azzal számol, hogy büntetőeljárás és bírósági tárgyalás helyett csak 165 eurós pénzbírság fenyeget majd körülbelül egy cigarettányi marihuánáért. 0,2 gramm pervitin, 0,5 gramm heroin, 0,3 gramm kokain és 0,2 gramm amfetamin is csak kihágásnak számít majd. Az összes többi kábítószernél az egyszeri adag kerek 1 gramm lesz. Kihágásként csak abban az esetben kezelnék a meghatározott drogmennyiséget, ha a vétkezőnél egy éven belül csak egyszer találnának drogot.

A dílerek a tervezet szerint még a jelenleginél is szigorúbb büntetéseket kaphatnának. A minimális szabadságvesztést háromról négy évre emelték.

Az igazságügyi tárca szerint az elmúlt években a kábítószerek birtoklásáért elítélt emberek 50 százaléka fogyasztó volt, minimális drogmennyiség mellett, gyakran egyszeri mulasztásért kaptak bejegyzést erkölcsi bizonyítványukba.

Jelenleg csak büntetünk

A jogszabálytervezetről éveken át tárgyaltak a kábítószer-függőséggel foglalkozó szakértők és arra a következtetésre jutottak, hogy a bírságok enyhítése, a megelőzés sokkal hatékonyabb a jelenlegi rendszernél, amely csak szigorú büntetéseket ismert kisebb kábítószer mennyiség birtoklásáért.

„A jelenleg hatályos törvény, a kábítószerek birtoklásáért és a drogkereskedelemért járó büntetéseket figyelembe véve a legszigorúbbak közé tartozik az Európai Unióban. Ez a szabályozás leggyakrabban a 30 évnél fiatalabbakat kriminalizálja, és csak a büntetés meghatározására összpontosít, nem foglalkozik kellőképpen azzal, mi vezetett a bűncselekmény elkövetéséhez” – olvasható a törvénytervezet indoklásában.

Kapcsolódó cikkünk

Stop a katonáknak

Az SNS-nek komoly problémája van a törvénnyel, jelenlegi formájában a párt nem fogja támogatni. „Az igazságügyi minisztériumnak inkább az elhúzódó bírósági tárgyalásokkal és a hatékonyabb jogérvényesítéssel kellene foglalkoznia, s nem azzal, hogy enyhítse a kábítószerek birtoklásáért járó bírságokat, ráadásul a kokain és a heroin esetében is” – nyilatkozta tegnap az SNS frakcióvezetője, Tibor Bernaťák.

A változások egyikét, amely a véleményezés során került a törvénytervezetbe, a Peter Gajdoš (SNS) vezette védelmi tárca dolgozta ki. Újonnan nemcsak a kábítószerek fogyasztását tiltanák meg a hivatásos katonáknak, hanem a drogok birtoklását is. Az új jogszabály hatályosságát eredetileg március 1-re tervezték, az új időpont július 1. Ha a kormány holnap elfogadja Žitňanská javaslatát, akkor a parlament már a márciusi ülésen megtárgyalhatja.

A marihuána a menő

Az Európai Unió drogügynökségének (EMCDDA) tavalyi felmérése szerint Szlovákiában a 15 és 34 év közötti korosztályhoz tartozók harmadának már van tapasztalata a marihuánával, tizedük pedig 2017-ben is elszívott legalább egy füves cigit. A keményebb drogokkal már csak a lakosság kisebb hányada találkozott, vagy legalábbis ezeket kevesebben vallják be. A marihuána után az ecstasy tabletta a második legnépszerűbb drog Szlovákiában, ezzel a megkérdezettek 1,2 százaléka élt, míg a pszichostimuláns kábítószernek számító metamfetamint és a kokaint az emberek kevesebb mint egy százaléka próbálta ki. (dem, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?