Jiří Menzel súlyos fejműtéten esett át

Jiří Menzel
PRÁGA |

Súlyos fejműtéten esett át Jiří Menzel Oscar-díjas cseh filmrendező és színész a prágai központi katonai kórházban - közölte Jitka Zenke, a kórház szóvivője szerdán délelőtt Prágában. Részleteket a magyarok körében is ismert és népszerű 79 éves művész egészségi állapotáról a hatályos törvényekre hivatkozva nem hozott nyilvánosságra. 

A Nova kereskedelmi televízió úgy tudja, hogy többórás nehéz műtétről volt szó, amely után Menzelt mesterséges kómában a kórház intenzív osztályán kezelik. A művész a televízió szerint a múlt hét végén szabadságáról tért vissza Prágába, s azonnal kórházba szállították. 


Jiří Menzel mintegy kéttucat játékfilmet, valamint dokumentumfilmet rendezett, emellett Csehországban és más országokban - köztük Magyarországon - számos színházi előadás fűződik a nevéhez. Színészként mintegy 80 filmes és televíziós alkotásban szerepelt. 1967-ben a Szigorúan ellenőrzött vonatok című filmjéért, amelyet Bohumil Hrabal művéből rendezett, megkapta az Oscar-díjat. 


Az 1985-ben készült, Az én kis falum című filmje minden idők egyik legnépszerűbb cseh vígjátéka, amely 1986-ben újabb Oscar-jelölést hozott a rendező számára. A filmben Bán János Jászai-díjas színész alakítja a főszerepet.
Színészként Menzel legutóbb Martin Sulík szlovák rendező Tlmočník (Tolmács) című filmjében szerepelt. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?