Mutatjuk, mikorra készülhetnek el a gömöri sztráda egyes szakaszai

r2-es

Ha minden jól megy, már idén év végén kiértékelhetik az R2-es gyorsforgalmi út Vámosfalva (Mýtna)–Lónyabánya (Lónyabánya, Tamási) szakaszára kiírt versenyt, s ha lesz pénz a projektre, az építkezést is megkezdhetik.

A Nemzeti Autópálya-társaság (NDS) eredeti számításai szerint az építkezés 205 millió euróba került volna, a pénzügyminisztérium elemző osztálya viszont optimalizálta a projektet, ami a gyakorlatban több mint 37 millió eurós megtakarítást jelent. Az aktuális becslések szerint az útszakaszt 161,8 millió euróból is meg lehetne építeni, és Érsek Árpád (Híd) közlekedési miniszter szerint a verseny még tovább csökkentheti ezt az összeget. Az a pénzügyminisztérium elemző osztályának jelentéséből nem derül ki egyértelműen, hogyan sikerült ennyivel csökkenteni a költségeket.

Még a kiadások optimalizációja után is aránylag bonyolult építkezés vár a kivitelezőre. A több mint 13 kilométeres szakaszon ugyanis Vámosfalva előtt egy többszintes útkereszteződést, majd 11 hidat és hat zajvédő falat kell megépíteni.

Megmaradt kérdőjelek

Annak ellenére, hogy régió lakosai és az állam is kulcsfontosságúnak tartja az R2-es folytatását, a pénzügyminisztérium elemzői továbbra is megkérdőjelezik a projektet. Elsősorban azt nehezményezik, hogy az állam a verseny kihirdetése előtt nem készítetett részletes felmérést más, alternatív megoldásokról. Például nem nézett utána annak, hogy a forgalomsűrűség alakulása szempontjából szükség van-e a négysávos gyorsforgalmi útra Losoncig.

Az elemzők szerint azt is meg kellett volna vizsgálni, mennyire befolyásolja majd a jövőben a forgalomsűrűséget ebben a régióban az északi D1-es pálya további szakaszainak befejezése, illetve az, ha megépül Miskolctól a szlovák határig vezető autópálya. Ennek átadása után Kassa és Pozsony között lesz összefüggő sztrádaszakasz, ám Magyarországon át. „A jelenleg rendelkezésre álló felmérések szerint az R2-es szóban forgó szakaszán 2040-ben napi 11 ezer gépjármű lesz. Az NDS viszont a közlekedési modelleket a szerződés aláírásáig aktualizálni fogja” – közölte Štefan Kišš, a pénzügyminisztérium elemző osztályának igazgatója. A 11 ezer gépjárműről szóló információk a minisztérium szerint nem aktuálisak, nem hivatalos adatok szerint a napi forgalom 15–18 ezer gépjármű között mozog.

Pénz kérdése

Lehetőség lesz a kihirdetett tender eltörlésére abban az esetben, ha a közlekedési tárcának nem sikerül elég pénzt szereznie az építkezésre. A projektre ugyanis a minisztérium már nem használhat uniós forrásokat, a magántőke bevonásával, PPP-projekt keretén belül sem fog megvalósulni az építkezés, így Érsek már csak a kormány illetve a pénzügyminisztérium segítségére számíthat.

Az informatizációért felelős miniszterelnök-helyettes, Peter Pellegrini jelezte, ha nem sikerülne elkölteni az informatizációs projektekre rendelkezésre álló több száz millió eurós uniós támogatást, kész az összeget felajánlani a pénzügyminisztériumnak a fontosabb közlekedési projektek befejezésére. Érsek – saját bevallása szerint – Robert Fico kormányfőtől is ígéretet kapott, hogy ha maradnak uniós források, azokat a többi tárcától is megpróbálják átküldeni a közlekedésügyi minisztériumba.

„A saját tárcámnál is próbálok pénzt megtakarítani. Bizonyos pénzösszeg átcsoportosítása után, és most nem mondom meg, hogy honnan hova, már most 40 millió eurós megtakarítást látok” – mondta Érsek.

Útban a magyar határig

A tegnapi sajtótájékoztatón Vámosfalva polgármestere, Pavol Greksa kijelentette, hogy a verseny kihirdetésével megnyerték az út megépítéséért folytatott többéves harcot. Még akkor is, ha ez a szakasz sem jelent majd közvetlen összeköttetést Zólyom és Losonc között, mert a hiányzó Krivány–Vámosfalva szakaszra még nem írták ki a tendert.

Greksa ugyanakkor igazolta azokat a korábban megjelent értesüléseket, melyek szerint tervben van az R2-es folytatása Losonctól délre, egészen a magyar határig. „Nem kizárt, idővel eljut az út egészen Magyarországig, mert Budapest a turizmus szempontjából kulcsfontosságú számunkra” – mondta a polgármester. A közlekedési minisztérium tájékoztatása szerint az R2-es folytatásán a határig magyar–szlovák vegyes bizottság fog dolgozni. Ha nem lenne tervben az út folytatása Magyarországra, akkor az R2 bizonyára Zólyom és Losonc között is csak félprofilban épülne meg.

Hogyan tovább?

Ha minden a minisztérium elképzelése szerint zajlana, akkor 2020-ban a gyorsforgalmi út hátralevő 18 szakaszából nyolcat már építhetnének. Érsek idén még három szakaszra akarja kihirdetni a versenyt: a Kassa-Saca – Kassaolcsvár (Košičké Oľšany) közti szakasz augusztusban, a Rozsnyó–Szádalmás szakasz a szoroskői alagúttal októberben és a Krivány–Vámosfalva szakasz is ősszel kerülhet sorra.

Az R2-es teljes befejezése nagy valószínűséggel tíz évig is eltart még, egyes szakaszok megépítése csak 2027-re van betervezve. Az R2-es és a Nyitráról Zólyomig vezető R1-es gyorsforgalmi út összekötése szempontjából kulcsfontosságú zólyomi körgyűrű megépítését az NDS 2024-ben szeretné befejezni.

A közlekedési minisztérium korábban figyelmeztetett, hogy ezek az időpontok és a tervezett kiadások ugyanúgy változhatnak, mint ahogy az a Vámosfalva (Mýtna)– Lónyabánya (Lónyabánya – Tamási szakasz) esetében megtörtént. A tárca ugyanis folyamatosan dolgozik a pénzügyminisztérium elemzőivel a projektek optimalizációján. Az ütemterv betartására a legnagyobb hatással az anyagi fedezet bebiztosítása lesz.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?