Az ENSZ szerint aggasztó a Stop Soros törvénycsomag

Soros György
Genf |

A Stop Soros törvénycsomag indokolatlanul korlátozza az egyesülési szabadságot, és aggasztó folytatása a magyar kormány támadásának az emberi jogok és a civil szféra ellen - jelentette ki pénteken Genfben Rupert Coleville, az ENSZ emberi jogi főbiztosának szóvivője.

A törvénytervezet nyilvánvalóan azoknak a szervezeteknek a szigorúbb ellenőrzésére irányul, amelyek a kormány szemében államellenes tevékenységet folytatnak, például a migrációval, a menedékkérők ügyével és az ezekkel összefüggő számos más tevékenységgel foglalkoznak - tette hozzá. Coleville felszólította a magyar kormányt, hogy garantálja az egyesülési szabadság érvényesülését, amibe beletartozik az is, hogy támogatást kapnak kül- és belföldről. A szóvivő felhívta a figyelmet arra, hogy Magyarország csatlakozott a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányához és a Menekültek Helyzetére Vonatkozó Egyezményhez.

A szóvivő a migrációt segítő civilszervezeteknek külföldről juttatott adományok 25 százalékos adójával kapcsolatban azt mondta: "Az adó valószínűleg szűkíteni fogja e szervezetek költségvetési keretét, és megnehezíti az adománygyűjtést számukra, ezáltal csorbítja e szervezetek képességét nélkülözhetetlen munkájuk végzésében és a szolgáltatásnyújtásban."

Coleville szerint a civilszervezetek már eddig is nagy nyomás alatt voltak az országban, a törvénytervezet csak még nagyobb nyomás alá helyezné őket. Az ENSZ Emberi Jogi Hivatala elismeri a magyar állam felelősségét abban, hogy meg kell védenie az ország határait, de a tervezet nem csak a civilszervezetek munkáját fenyegeti, hanem súlyosan érintheti azoknak a jogait is, akik rászorulnak ezeknek a szervezeteknek a szolgáltatásaira, például menekültek vagy menedékkérők, mert a kormány által nyújtott segítség idővel csökkent - mondta.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?