Magyar szakközépiskolák is kapnak a mezőgazdasági tárca millióiból

szakközépiskola
Pozsony |

Közel százmillió eurót fordíthatnak a hazai szakközépiskolák tanintézményeik fejlesztésére. Néhány megyében azonban alultervezték a forrásokat, nem jut minden iskolának.
 

A szakiskolák és szakközépiskolák az integrált operatív programon keresztül közel százmillió eurót költhetnek műszaki fejlesztésre. Elsősorban tanműhelyek, szaktantermek felszerelésére, illetve az ezekkel kapcsolatos felújítási munkálatokra költhetik a pénzt. Első körben 107 pályázat érkezett a felhívást lebonyolító mezőgazdasági minisztériumhoz. Ebből 77 projekt kapott pozitív elbírálást, négy pályázat nem felelt meg a kiírás feltételeinek, 26 projektre pedig nem jutott pénz, ami feltehetően a rossz megyei tervezés eredménye.

Marek Mitošínka, a tárca vidékfejlesztési osztályának vezetője szerint minden megyének, a helyi igényekből kiindulva konkrét összeget különítettek el. Az iskolák erre a forrásra pályázhattak. A legtöbb pályázat Besztercebánya, Kassa és Eperjes megyéből érkezett be.

„Néhány megye, Eperjes és Nagyszombat megye már az első körben kimerítette a keretét”

– magyarázta. Ebből a megyéből az iskolák már nem pályázhatnak a felhívás 2. és 3. körében, ahol közel 45 millió eurót osztanak szét.

A sikeres pályázók között több magyar szakközépiskola is van, köztük a királyhelmeci, a tornaljai és a füleki szakközépiskola, valamint a komáromi Ipari Szakközépiskola.

Az egyik legmagasabb támogatás Komáromba kerül. Vetter János, a komáromi Ipari Szakközépiskola igazgatójától megtudtuk, hogy az összeget szaktantermek, gépészeti és hegesztő műhelyek felszerelésére, elektrotechnikai laboratóriumokra, szoftverekre, megmunkáló gépekre költik.

„Ez mintegy 15 tantermet érint. Szeretnénk egyebek mellett a nyomtatott áramkörökhöz CNC-marót, és oktatási rendszereket is beszerezni”

– magyarázza Vetter János, aki szerint a projekt legnagyobb pozitívuma, hogy a legmodernebb gépek és berendezések, eszközök állnak majd a diákok rendelkezésére.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?