Savchenko tündérmeséje: az ötödik olimpián a dobogó tetejére

Bruno Massot
Pjongcsang |

A párosverseny legszebb emelése volt, pedig nem volt se magas, se nehéz. Bruno Massot átkarolta Aljona Savchenkót, és gyengéden felhelyezte az olimpiai dobogó tetejére. A helyre, ahová mindig is vágyott, és ahová az ötödik olimpiáján állhatott fel.
 

Sokan csak értetlenkedve csóválták a fejüket, amikor a szocsi olimpia páros műkorcsolyaversenye végeztével Aljona Savchenko még azon melegében, a sajtótájékoztatón bejelentette, még négy évig versenyezni fog, mert célja az olimpiai arany.

Harmincéves volt akkor, és már tudta, hogy párja, Robin Szolkowy be fogja fejezni pályafutását. Ötszörös világ- és négyszeres Európa-bajnokként Szocsiba is aranyvárományosként érkeztek, de csak harmadikok lettek, csak úgy, mint négy évvel korábban Vancouverben. 

Ügynökmúlt

Aljona Savchenko először 2002-ben, Salt Lake Cityben járt az olimpián, akkor még ukrán színekben, Sztaniszlav Morozovval az oldalán 15. lett. Ám ez a kettős felbomlott, Savchenko talált egy új orosz partnert, de az ukrán szövetség semmilyen módon nem akarta támogatni, hogy a fiú Kijevbe költözzön.

A csalódott Savchenko megemlítette egy német újságírónak, hogy partnert keres, így került össze Robin Szolkowyval. A korábbi világbajnok Ingo Steuer irányítása alatt edzettek Chemnitzben, és már a torinói olimpia előtt nagy reményeket fűztek hozzájuk.

Aztán közvetlenül a játékok előtt robbant a bomba: Steuerről kiderült, hogy Stasi-ügynök volt, és a Német Olimpiai Bizottság döntése értelmében nem kaphatott akkreditációt az olimpiára. Végül a bíróságon harcolta ki, hogy mehessen, de az ügy megviselte védenceit. Aljona és Robin a hatodik helyen végzett.

Új kezdet

A várva várt aranyat sem Vancouverben, sem Szocsiban nem tudták megszerezni. Akkor sokan úgy hitték, Aljona Savchenko is egy lesz azon nagyszerű korcsolyázók közül, akik soha nem állhattak fel az olimpiai dobogó tetejére.

De Aljona másképp gondolta. Egy hónappal a szocsi olimpia után már megvolt a hivatalos bejelentés, hogy a tőle öt évvel fiatalabb francia Bruno Massot-val folytatja.

Massot-t addig jó esetben is csak a középszerű korcsolyázók között tartották számon, Savchenko azonban meglátta benne a potenciált. Massot az orosz Daria Popovával korcsolyázott francia színekben, de a szocsi olimpián nem lehettek ott, mert Popova nem kapta meg a francia állampolgárságot, az ötkarikás játékokon való induláshoz pedig ez is feltétel. 
 

Kapcsolódó cikkünk

"Arany mindenhol"

Savchenko és Massot már 2014 áprilisában elkezdte együtt az edzéseket, de az első versenyükre másfél évet kellett várniuk. A francia szövetség ugyanis nem akarta elengedni Massot-t, először 70 000 eurót kért a "kiadásáért", végül a felek 30 ezerben állapodtak meg. 

Az új kettős, amely már nem Ingo Steuernél, hanem Alexander Könignél készült, első Eb-jén ezüstérmes lett, első vb-jén bronzérmes, a tavalyi szezonban mindkét világversenyen a második helyen zártak.

A Szolkowy mellett mindig feszült és hallgatag Savchenko új partnere oldalán teljesen kivirult, sokkal felszabadultabb lett, és ez a kettős programjain is megmutatkozott.

"A cél egyszerű. Két szó. Arany mindenhol. Mindent megnyerni" - mondta még a tavalyi ostravai Eb-n Bruno Massot, aki soha nem mulasztotta el hangsúlyozni, mennyire hálás Aljonának a lehetőségért, hogy éppen őt választotta.

Egy drága duplázás

Aztán majdnem rajta ment el az olimpiai bajnoki cím. "Ha Aljona most egy baltával fejbevágná Brunót, azt is meg lehetne érteni" - mondta egy német kommentátor a duó pjongcsangi rövidprogramja után.

Massot leduplázta  a salchowot, amivel csaknem öt pontot vesztettek. Aljona a program közben nem is tudta, hogy társa hibázott, csak a zárópozícióban, Bruno kényszeredett mosolyát látva döbbent rá, hogy valami gond van.

"Dupla salchow?" - kérdezte.
"Az" - bólintott Massot.
Ennyin múlnak olimpiai álmok, gondoltuk akkor.

Varázslat

A rövidprogrambeli rontás után a német kettős a negyedik helyen állt, 5,80 ponttal az éllovas kínai Ventying Szui, Kong Han duó, 5,09 ponttal az orosz Jevgenyija Taraszova, Vlagyimir Morozov kettős, és 0,23 ponttal a kanadai Meagan Duhamel és Eric Radford mögött.

Savchenko és Massot már az elmúlt szezonban is a legnehezebb technikai elemekkel próbálkozott, tripla dobott axelt és négyfordulatos dobott ugrást is gyakoroltak, versenyeken is rendre belerakták a programokba. Ezek az elemek azonban nem igazán voltak stabilak, a tavalyi szezon első felében Aljona éppen egy tripla axelből való rossz érkezés közben szenvedett bokaszalagszakadást.

A pjongcsangi kűr előre leadott elemei között is szerepelt négyfordulatos pörgetett emelés, négyfordulatos dobott salchow és dobott tripla axel is.

Végül ebből semmit sem láttunk, Savchenko és Massot felesleges kockázatvállalás helyett egyszerűen csak kirakta a lelkét a jégre. Varázslat volt.

Happy end

Aljona a jégre borult, Bruno pedig szorosan átölelte. Ilyen egy olimpiai bajnoki kűr, futott át akkor sokak agyán. A német páros megjavította egyéni legjobbját, de mindhárom kettős, aki előttük állt, még hátravolt.

Aznap azonban senki más nem futott tiszta programot. Hiába volt a kínaiaknak tetemes előnyük, apró hibák miatt 43 század ponttal a második helyre szorultak. A kanadaiak lettek a harmadikok, az oroszok (akiknek egyik edzője Robin Szolkowy) pedig sok rontásuk után még a dobogóról is lecsúsztak.

Aljona Savchenko akkor már zokogott, Bruno Massot zokogott, és az újságírók is törölgették a szemüket a sajtótribünön. A sportág egyik legendája ért fel a csúcsra, amikor talán már senki nem számított rá.

"Nem adtam fel. Sosem adtam fel - mondta Savchenko még mindig szinte magán kívül a sajtótájékoztatón. - Végig hittem benne, hogy ennek a történetnek boldog vége lesz." Igaza lett. Megírta a pjongcsangi olimpia egyik legszebb meséjét.
 

Kapcsolódó cikkünk
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?