Pozsonyban évente 29 órát ülünk dugóban

dugó
Pozsony |

Olcsó, egyre több ember számára elérhető autók, illetve a rendkívül lassan bővülő úthálózat miatt a sofőrök egy év leforgása alatt akár több napot is eltöltenek dugókban araszolva.
 

Pozsonyban már évek óta tarthatatlan a helyzet. Aki például Somorjáról ingázik naponta autóval a fővárosba, az nemegyszer kénytelen napi két órát is dugóban eltölteni; évente átlagban 29 órát ülnek dugókban a sofőrök – ezzel a világranglistán a 201. helyre került a szlovák főváros. S bár sokak szerint a helyzet már tarthatatlan, vannak városok, ahol jóval rosszabb a közlekedési helyzet, bár tény, hogy Pozsonynál jobb közlekedési helyzetben levő nagyvárosok is vannak; például Budapest.

Négy nap dugóban

Az Inrix közlekedési elemző társaság frissen közzétett Global Traffic Scorecard nevű szokásos évi jelentése szerint a világ legtöbb forgalmi torlódással sújtott városa tavaly Los Angeles volt, az autósok fejenként 102 órát, tehát ott több mint négy napot töltöttek csúcsforgalmi dugókban. Ezt a nem túl kecsegtető címet a hatodik egymást követő évben nyerte el az USA nyugati partján fekvő nagyváros.

A tanulmány szerint az elpazarolt üzemanyagot és időt nézve a Los Angeles-i csúcsforgalmi dugókban eltöltött 102 óra fejenként 2828 dollárjába (2306 euró) került az autósoknak, és a közvetlen, valamint közvetett költségeket nézve 19,2 milliárd dollárjába a városnak.

Egy nap jut Budapestre

Az öt kontinens 38 országának 1360 városát rangsoroló lista negyedik helyén – Los Angeles, Moszkva és New York után – végzett brazíliai Sao Paulóban 86, San Franciscóban 79, a kolumbiai Bogotában 75, Londonban 74, az oroszországi Magnyitogorszkban 73, a szintén oroszországi Jurgában 71, Atlantában pedig 70 órát töltöttek tavaly az emberek dugókban. Budapest 335. a világranglistán, a magyar fővárosban tavaly 24 órát ültek forgalmi torlódásban az autósok.
 

Kapcsolódó cikkünk

Intelligens rendszerek

A mutatók szerint 2017-ben is az Egyesült Államok volt a legtöbb dugóval sújtott fejlett ország a világon. Az amerikaiak átlag 41 órát veszítettek tavaly az idejükből a csúcsforgalmi dugók miatt, ami átlag 1445 dollárjába került egy amerikai autósnak.

„A forgalmi torlódások több száz milliárd dolláros költséget rónak az Egyesült Államokra, ami veszélyezteti a gazdasági növekedést és csökkenti az életszínvonalat” – húzta alá közleményében Graham Cookson, az Inrix vezető közgazdásza. Meggyőződése, ha el akarjuk kerülni, hogy a forgalmi torlódások tovább csapolják a gazdaságunkat, akkor muszáj áldoznunk az intelligens közlekedési rendszerekre. „Csak így tudjuk kezelni a mobilitási kihívásokat” – állítja Cookson.

A közlekedést jelentősen megkönnyíthetik azok a korszerű, jelenleg már tesztelés alatt álló rendszerek, melyeknek köszönhetően az autók képesek egymással kommunikálni, s pillanatok alatt figyelmeztetni a többi autó sofőrjét a forgalomkorlátozásokra, dugókra vagy egyéb fennakadásokra. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?