Halgašová: A szórólapokban közölt információk igazak

Halgašová
Pozsony |

A csereföldekkel kapcsolatos törvénymódosítás alkalmazásáról szóló szórólapok a Mezőgazdasági Minisztérium hiányos tájékoztatására tett reakció – közölte hétfőn a TASR-rel Jarmila Halgašová, a Szabadság és Szolidaritás (SaS) párt mezőgazdaságért felelős csapatfőnöke Csicsai Gábor mezőgazdasági államtitkár sajtótájékoztatójára reagálva.
      

Halgašová azt állítja, hogy több olyan lakos fordult hozzájuk, akik attól tartanak, hogy a csereföldeket nem fog lehetni a továbbiakban használni. Szerinte a szórólapokban foglalt információk igazak, és a megfelelő törvényből, illetve a földművelésügyi államtitkár sajtótájékoztatójából indulnak ki.  

 

A szórólap szerinte szakszerűen van magyarra fordítva, és a szlovák és a magyar változat tartalmilag teljesen egyezik.

„Az, hogy magyarul a 2020-as választásokról van szó, nem függ össze a témával, illetve semmilyen hatással nincs rá, hiszen a parlamenti választások időpontja széles körben ismert” – mondta Halgašová.

Csicsai Gábor (Most-Híd) államtitkár korábban azt mondta, hogy a csereföldekről szóló szórólap féligazságokat, helyenként hazugságokat, illetve szövegkörnyezetükből kiragadott mondatokat tartalmaz a mezőgazdasági parcellák, gazdaságok és erdős területek bérleti viszonyairól szóló törvénymódosítás alkalmazásával kapcsolatban. Szerinte a szlovák és a magyar változat legfontosabb részei nem egyeznek egymással. A szlovák változatban nem említik a választásokat, a magyarban pedig 2020-as választásokról van szó.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?