Pellegrini: A tárcáknál ellenőrizni fogjuk az uniós támogatások felhasználását

Pellegrini
Pozsony |

Peter Pellegrini kormányfőhelyettes beruházásokért és informatizációért felelős hivatalának, a Korrupcióellenes Hivatallal együtt, ellenőriznie kellene, hogy az egyes tárcáknál hogyan használják fel az uniós támogatásokat – jelentette ki Robert Fico (Smer-SD) kormányfő Peter Pellegrinivel (Smer-SD) és Peter Kovaříkkal, a kormányhivatal korrupció-megelőzési osztályának igazgatójával tartott közös hétfői sajtótájékoztatóján.
 

Pellegrini elmondta, hogy manapság Szlovákiában az uniós támogatásoknak olyan bonyolult rendszere van, hogy két év alatt szinte lehetetlen elkezdeni valaminek a megvalósítását. „Azt gondolom, hogy egy ilyen bonyolult rendszer sokkal több lehetőséget ad a korrupcióra vagy az átláthatatlan eljárásokra, mint ha egyszerűsítjük az eljárásokat” – értékelte a kormányfőhelyettes.  

Az államigazgatás központi szerveinél szükség lenne az egyes folyamatok átvizsgálására, és annak kiértékelésére, hogy ezekben a folyamatokban melyik hivatalnoknak mekkora szerepe van. „Ott, ahol azt találjuk, hogy a hivatalnoknak nagy a szerepe, fokozni fogjuk az ellenőrzéseket, ahogy az adott személy jogi felelősségét is” – magyarázta Fico. A kockázatok elemzése után minden tárcának egyéni korrupcióellenes stratégiát kellene kialakítania.

A kormányfő azt is elmondta, hogy a korrupció bejelentőit védő törvénytervezet már előrehaladott állapotban van. „A cél egyértelműen az, hogy 2019. január 1-től érvénybe lépjen ez a törvény, és hogy Szlovákiában működjön egy a korrupció bejelentőit védő önálló hivatal” – magyarázta Fico.

A kormányfő a szlovák kormány egy olyan kezdeményezéséről is beszélt, melynek értelmében megpályázzák az ISO 37001-es tanúsítványt. Ez egy nemzetközileg elismert tanúsítvány, amely azt mondja ki, hogy a hivatal minden szükséges feltételt teljesít a korrupció elleni harcban. A kormányfő a tanúsítvány elfogadását a 2018-as év végére várja.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?