A baleset előtt egy hónappal tüzetesen átvizsgálták a vasárnap lezuhant Antonovot

lezuhant orosz gép
Moszkva |

A baleset előtt egy hónappal tüzetesen átvizsgálták a vasárnap lezuhant Antonov An-148-as gépet - közölte a balesetben érintett gép üzemeltetője, a Szaratovszkije Avialinyii légitársaság.
 

A Flightglobal légügyi szaklap a légitársaságtól kapott tájékoztatásra hivatkozva azt írta, hogy a gépen januárban végeztek el egy úgynevezett C-checket, amelyet bizonyos időközönként minden repülőgépen el kell végezni. Ennek keretében vizsgálták a szárnyakat, a hajtóműveket, a gép törzsének strukturális elemeit, rozsdásodást is.

A felszállás előtti rutinellenőrzés szintén nem mutatott rendellenességet, ezt a feladatot egy olyan mérnök végezte el, aki a balesetben szintén életét vesztette, ő is a géppel utazott. Az Antonov An-148-100-as aznap a harmadik útját teljesítette, és Domogyedovóban cserélték a személyzetet. A gép kapitánya a típuson 2100 órát, összesen 5100 órát repült, az első tiszt pedig 812 órát repült a balesetig az Antonov An-148-assal.
 

A légitársaság közölte, hogy a vizsgálatok végéig felfüggesztette az An-148-as üzemeltetését. A szaratovi székhelyű, főként orosz repülőterekre közlekedő légitársaságnak öt ilyen típusú gépe maradt, mellettük szintén regionális Jakovlev Jak-40-eseket, illetve Embraer E-195-ösöket üzemeltetnek.

A  Szaratovszkije Avialinyii regionális, sugárhajtású gépe vasárnap délután tűnt el a radarokról nem sokkal felszállás után, a gép roncsait Moszkvától 80 kilométerre keletre találták meg. Egy ipari videókamera rögzítette a becsapódást, amelynek helyszínén egy hétszer négyméteres, másfél méter mély krátert találtak. A gépen utazó 71 ember életét vesztette.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?