Távozik Kassáról a magyar légitársaság

WizzAir
Kassa |

Három állandó járatát megszünteti és kassai bázisát is felszámolja májusban a WizzAir – jelentette be tegnap a fapados légitársaság.
 

Május 14-től nem közlekedik a doncasteri, a kölni és a Tel Aviv-i járat. A magyarországi légitársaság indoklásában az áll, inkább azokra a járatokra fókuszálnak, amelyeken több az utas.

A légitársaság a Kassáról közlekedő gépek közel felét leállítja, csak a londoni, lutoni járat marad meg. George Michalopoulos, a WizzAir kereskedelmi igazgatója elmondta, az utasok igényeit tartják szem előtt, hogy Európa egyik legfiatalabb légi flottájaként elérhető áron kiváló szolgáltatást nyújthassanak. „Alapos megfontolás után döntöttünk a kassai járatok módosítása mellett” – mondta a légitársaság kereskedelmi igazgatója. Juraj Tóth, a kassai repülőtér szóvivője lapunknak azt mondta, csak tegnap értesültek a hírről. „Nem örülünk a bejelentésnek, már csak azért sem, mert a megszűnésre ítélt járatok mindegyike rentábilis volt, az utasok szerették őket. Mi inkább növelni szerettük volna az említett városokba induló gépek számát, ezért is szeretném hangsúlyozni, hogy a döntésnek nem kereskedelmi okai vannak” – közölte Juraj Tóth. Azok az utasok, akik már jegyet váltottak a megszűnő járatok valamelyikére, másik járatra foglalhatnak helyet. Ha valakinek ez a megoldás nem felel meg, visszaigényelheti a jegy teljes árát. Egy általunk megkérdezett kassai utaskísérő elárulta, senki sem tudott a tervezett változásokról. „Úgy tudom, minden alkalmazottat megtart a cég” – nyilatkozta lapunknak a WizzAir egyik légiutas-kísérője.

A WizzAir döntése egyesek szerint azért is furcsa, mert a nemzetközi hírportálok néhány napja még arról szóltak, hogy a légitársaság egyre jobban teljesít. Az Emerging Europe nevű internetes portál január 31-i cikke alapján a 2017-es esztendő utolsó harmadában is kitűnően profitált a vállalat. Több utasuk volt, mint valaha, 14 milliós nyereséggel zártak, ami az előző évhez képest 3,6 százalékos növekedést jelent. „Az utasok száma 24 százalékkal nőtt, ami éves kimutatásban 7,1 millió jegyvásárlót jelent” – olvasható a portálon Váradi József, a WizzAir vezérigazgatójának nyilatkozata. A City A. M. brit üzleti napilap február 2-án közzétett információi szerint a fapados légitársaság nemrég új személyszállító géppel, illetve 42 új munkahellyel bővítette londoni bázisát.

A WizzAir 2013 szeptemberében indította első járatát Kassáról. Két évvel később nyitották meg saját bázisukat a városban, és megközelítőleg 50 új munkahelyet alakítottak ki.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?