Eltörölheti az óraátállítást az Európai Unió

óraátállítás
Strasbourg |

Az Európai Parlament ma elfogadott állásfoglalásában az évente kétszeri óraátállítás felülvizsgálatát kezdeményezte.

A 384 igen szavazattal, 153 ellenszavazattal, 12 tartózkodással elfogadott állásfoglalás szerint az állampolgári kezdeményezések azt mutatják, hogy a széles nyilvánosság fejezi ki aggodalmát egészségi okokra hivatkozva a márciusban és októberben esedékes óraátállítás miatt.
 

Rámutattak, számos tanulmány sikertelenül próbálkozott meggyőző eredményt elérni a szabályozás előnyeit illetően, negatív hatásokat azonban rendre kimutattak az emberi egészségre nézve. Az EP-képviselők állásfoglalásukban felszólították az Európai Bizottságot, hogy végezzen alapos értékelést a nyári időszámításról szóló irányelvről, és szükség esetén tegyen javaslatot annak felülvizsgálatára.

A 2001-ben hatályba lépett jelenlegi nyári időszámításról szóló irányelv harmonizált időpontot ír elő a nyári időszámítás kezdetét és végét illetően az egész unióra vonatkozóan azzal a céllal, hogy segítse a belső piac hatékony működését.

Az Európai Bizottság január végén döntött arról, hogy információkat gyűjt, mi indokolhatja a nyári és a téli időszámításra, ismertebb nevén az óraátállításra vonatkozó irányelv módosítását. Az uniós bizottság tájékoztatása szerint a közlekedésre, az energiamegtakarításra és az emberi egészségre gyakorolt hatást mérlegelik.

Az óraátállítás kérdésének napirendre tűzését Finnország kezdeményezte azt követően, hogy állampolgárok tízezrei kérték a finn kormányt, a jövőben tekintsen el az évi kétszeri óraátállítástól, és maradjon a nyári időszámítás. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?