Kiska arca

kiska vélemény

Sokakat meglepett, sokan talán rosszmájúan mosolyogtak rajta. A héten közzétett felmérés szerint Andrej Kiska államfő népszerűsége elérte Robert Ficóét. Mármint hogy hozzázsugorodott.

Kiska hosszú ideje vezeti a népszerűségi listát, a csúcsot 2016 júniusában érte el, amikor 31%-os volt a támogatottsága. Még most is az első helyen áll, de a héten közzétett felmérés szerint Robert Fico már csak 0,6 százalékponttal marad el tőle.

Az okokon nem kell túl sokat spekulálni: az államfő hónapok óta intenzív lejárató kampány célpontja, amelybe a jelek szerint az állami szervek is bekapcsolódtak. Gondoljunk csak az államfő volt cégével kapcsolatos kényes adóhatósági infók felbukkanására vagy a miniszterelnök és a belügyminiszter sorozatos támadásaira Kiska repülőútjai miatt. S bár mindkét esetben alaposan kilógott a lóláb, a hadjárat sikeres volt, az elnök népszerűsége esett.

Így Kiska egy szinten találta magát azzal a Robert Ficóval, akinek a hangjához kísértetiesen hasonlító hang arról beszél, hogyan szerzett a „saját fejével” illegálisan milliókat a Smer kampányára, s aki továbbra is az adócsalással gyanúsított Ladislav Bašternák albérlője.

Van ebben logika? – kérdezhetnénk.

Kapcsolódó cikkünk

Bizonyára van. Azt már régóta tudjuk, hogy a jobboldali, vagy mondjuk úgy, az ellenzéki szavazók sokkal érzékenyebbek a korrupcióra, mint a mai Smer/SNS, vagy az egykori HZDS szimpatizánsai. Tehát ami Robert Fico szavazóinak még csak el sem éri az érzékenységi küszöbét, Kiska támogatóinak komoly erkölcsi problémát okozhat. Emlékezzünk csak, hogyan bukott bele az SDKÚ nagyságrendekkel kisebb ügyekbe, mint amilyenek a Smer háza táján akármilyen mennyiségben megtalálhatók.

Kiska népszerűségének csökkenéséhez az is hozzájárulhatott, hogy az államfő nem reagálta le teljesen meggyőzően a cége ellen felhozott vádakat, ám valószínűsíthető, hogy nem ez a fő probléma, hanem az, hogy ilyesmi egyáltalán felmerült. A hiteles politikusokra kiéhezett ellenzéki szavazók egy része talán a messiást látta Kiskában, s mélységesen elkedvetlenítette őket, hogy kedveltjük neve kapcsán egyáltalán felmerül a tisztességtelenség vádja.

Ugyanez a választói réteg talán azt sem nézi jó szemmel, hogy Kiska még mindig nem mondta meg, elindul-e egyáltalán a következő államfőválasztáson, bár egyértelmű, hogy a társadalmi igény megvan rá.

Kiskának tudatosítania kell, hogy már nem elég csak az, hogy van és szépen mosolyog, ez itt kőkemény politika, meg kell tanulni szemben úszni az árral, különben elsüllyed az ember. Az igazi győzelem az lesz, ha mindeközben nem veszíti el az arcát.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?