Harcba szállnak a régi polgármesterek

Boly/Perbenyik/Nagykapos |

Nemcsak a jelenlegi, hanem a korábbi polgármester is harcba száll az idei önkormányzati választásokon a Királyhelmechez közeli Bolyban. Perbenyikben ugyanez a helyzet.

Bolyban a községet négy éve vezető Bohács Attila (Magyar Kereszténydemokrata Szövetség) szeretné megőrizni posztját, ezért viszont elődjével, Illés Lászlóval (MKP) kell megküzdenie. Négy évvel ezelőtt a verseny a két mostani jelölt között alig 11 szavazattal dőlt el, akkor Bohács javára. 2014-ben a négy bolyi polgármesterjelölt között ott volt a falut hosszú ideig irányító Bačo Pál is, akkor nem sikerült visszaszereznie a posztját. A községben a hat önkormányzati képviselői helyre jelenleg tizenketten pályáznak. Perbenyikben hasonló helyzet alakult ki, ám ott a jelenlegi polgármesternek, Fedor Ernőnek (Híd) nemcsak elődjével, Fülöp Pállal (OĽANO) kell megküzdenie, hanem egy másik kihívóval, Horváth Pállal (MKP) is. Itt a hét képviselői helyre majdnem háromszoros a „túljelentkezés”, a polgárok bizalmát 20 képviselőjelölt szeretné megszerezni.

Nincs kihívója Kisgéres polgármesterének, Furik Csabának (MKP), itt viszont a 9 képviselői helyre 18-an pályáznak. Érdekesség, hogy a jelöltek vagy függetlenek, vagy a Magyar Közösség Pártjának színeiben indulnak. Tiszacsernyőben a jelenlegi polgármester, Marta Vozáriková (Híd) újra megméretteti magát, neki egyetlen kihívója van, Mikuláš Gerenyi (független) személyében. Tiszacsernyőben egyébként négy éve hárman, azt megelőzően pedig kilencen harcoltak a polgármesteri székért. A 9 tagú önkormányzatba most 27-en szeretnének bekerülni, a korábbi választásokon volt már 46, illetve 36 képviselőjelölt is. Nagykaposon Petrikán Péternek (független), a várost 2006 óta irányító polgármesternek két kihívója van, az ugyancsak független Stela Očenášová és a KDH színeiben induló Michal Gyüre. Az önkormányzati képviselői munka sokak számára vonzónak tűnik az Ung-vidéki városban, ugyanis a 12 fős testületbe most 49-en szeretnének bekerülni. A közügyek iránti érdeklődés korábban is jellemző volt, ugyanis az utolsó három önkormányzati választásokon Nagykaposon 53, 60 illetve 49 jelölt szállt harcba a szavazatokért.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?