Több mint 40 ezer utast érint Európa-szerte a Ryanair-dolgozók részleges munkabeszüntetése

ryanair sztrájk
Brüsszel |

Több mint 40 ezer utast érint a Ryanair ír diszkont légitársaság dolgozóinak több országra kiterjedő pénteki részleges munkabeszüntetése, amely miatt 250 járatot töröltek Európa-szerte.

A társaság belga, holland, német, olasz, portugál és spanyol légiutaskísérőinek 24 órás sztrájkjához egy német pilóta-szakszervezet is csatlakozott. Korábban még "csak" 150 járat törléséről volt szó, a német pilóták bejelentésével azonban a szám 250-re nőtt. Ez a Ryanair 2400 pénteki járatának körülbelül 10 százalékát jelenti.

A legnagyobb európai fapados légitársaságnak számító Ryanair arról számolt be, hogy mindent elkövet a zavarok hatásának minimalizálása és az utasok tájékoztatása érdekében, holland médiabeszámolók szerint azonban voltak olyanok, akik csak a repülőtéri biztonsági ellenőrzés után szembesültek vele, hogy nem indítják a járatukat

 "Nem foglalkoznak velünk, pusztán számok vagyunk a szemükben. Kifacsarnak és eldobnak minket, mint egy citromot" -

panaszolta a cég egyik egykori alkalmazottja a brüsszeli repülőtéren rendezett tiltakozáson.

Kapcsolódó cikkünk

Michael O'Leary, a Ryanair vezérigazgatója próbálta kisebbíteni az akció jelentőségét, amely szerinte a "légiutaskísérők apró kisebbségének indokolatlan lépése", ugyanakkor sajtóhírek szerint ez a második legnagyobb egynapos sztrájk a cég történetében.

A sorozatos sztrájkok nyomán visszaeső foglalások miatt elképzelhető, hogy a cégnek módosítania kell a rövid távú növekedési prognózisát.

Pénteken 13,12 euró volt a Ryanair-részvények értéke a dublini tőzsdén, 20 százalékkal kevesebb, mint július közepén.

A munkabeszüntetést meghirdető szakszervezetek azt közölték, hogy havonta megismétlik az akciót, amíg nem teljesítik a követeléseiket.

A személyzet a munkakörülményekre panaszkodik. Állításuk szerint az ivóvízért is fizetniük kell a fedélzeten, betegszabadságra pedig kizárólag akkor mehetnek, ha személyesen jelennek meg az orvosi igazolással.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?