Kuciak-gyilkosság: a megrendelőket is mielőbb meg kell találni

A megrendelőket is mielőbb meg kell találni
Pozsony |

A politikusok és civilek is fontos előrelépésnek tartják, hogy tegnap a rendőrség több gyanúsítottat őrizetbe vett a Kuciak-gyilkosság ügyében. Az áldozatok szülei azonban szkeptikusak, szerintük a gyilkos vagy gyilkosok elfogásával nem zárul le az ügy.

 

A Főügyészség tegnap nem árult el részletes információkat a rendőrségi beavatkozással kapcsolatban, mely során tegnap Gútán 8 embert vettek őrizetbe. Nyilatkozatában arra kérte az embereket, tartózkodjanak az elhamarkodott ítélethozástól. „Amint a helyzet megengedi, tájékoztatni fogjuk a nyilvánosságot” – mondta az ügyészség szóvivője, Andrea Predajňová.

Daniel Lipšic, a Kuciak család ügyvédje tegnap úgy nyilatkozott, hogy bízik a nyomozók munkájában. A rendőrség által nyilvánosságra hozott fantomkép szerinte a nyomozás stratégiájának része volt. Emlékeztetett, hogy a rendőrök taktikája nem mindig egyértelmű, de célravezető. Az ügyvéd figyelmeztetett, nem szabad automatikusan lejáratni a rendőri eljárást, még akkor sem, ha az emberek – gyakran indokoltan – nem bíznak meg a hatóságokban. „Egy bűntett sem tökéletes. A profi elkövetők is hibáznak” – hangsúlyozta Lipšic. Hozzátette, most már a nyomozás második szála kerül a középpontba, tehát a gyilkosság megrendelőit kell kézre keríteni. Szerinte ők a „legveszélyesebbek és legrosszabbak”.

Gašpar elégedett

Tibor Gašpar volt rendőrfőkapitány számára az a legfontosabb, hogy ne csak az elkövetők kerüljenek rács mögé, hanem az egész ügyet kivizsgálják. „A sok politika mellett a racionális érvek a háttérbe szorultak” – nyilatkozta Gašpar. Úgy véli, a nyomozás az ő felügyelete alatt is szabályszerűen zajlott, és a pozitív fejlemény annak köszönhető, hogy semmit nem söpörtek a szőnyeg alá. Tisztségéből viszont épp azért kellett távoznia, mert egyre nagyobb nyomás nehezedett rá miután kiderült, a rendőrség számos hibát vétett a Kuciak-gyilkosság nyomozásának kezdeti stádiumában.

Denisa Saková (Smer) belügyminiszter szerint 200 tanúkihallgatás, több tucat véleményezés és egyéb bizonyíték elemzése előzte meg a tegnapi razziát. A nyomozócsoport munkájába több mint 90 ember kapcsolódott be.

Peter Pellegrini (Smer) kormányfő tegnap örömmel fogadta az újságíró gyilkosságának felderítésében tett lépéseket. Hangsúlyozta, hogy kormánya egyik fő prioritása a tettesek felelősségre vonása. A kormányfő bízik benne, hogy sikerül kideríteni, ki bérelte fel a gyilkost és mi volt az indítéka. Szerinte a teljes igazság ismerete elengedhetetlen a társadalom megnyugvásához.

A Híd tegnap nem akarta kommentálni a letartóztatásokat, mert szerintük az ügy politikai síkra terelése egyáltalán nem segíti a rendőrség munkáját. „Hagyjuk dolgozni a rendőrséget, a nyomozókat, ne kérdőjelezzük meg a munkájukat. Örülök, hogy halad a nyomozás” – mondta Bugár Béla, a párt elnöke.

 

A szülők kételkednek

Martina Kušnírová édesanyja vegyes érzésekkel fogadta tegnap a híreket. „Hirtelen nem tudtam, hogy sírjak-e vagy nevessek. Egyrészt jó, ha megtalálták őket, másrészt viszont a gyermekeinket ez már nem hozza vissza” – mondta Zlatica Kušnírová.

Jozef Kuciak, az áldozat édesapja sem tartja lezártnak az ügyet, épp ellenkezőleg. „Nem vagyok bosszúszomjas ember, hajlandó vagyok megbocsátani, ha látom, hogy tényleg megbánta valaki, amit tett. Manapság sajnos mindenről a pénz tehet. Számomra nem oldódott meg az ügy” – fejezte ki csalódását az édesapa.

Lesz tüntetés

A Tisztességes Szlovákiáért mozgalom képviselői a letartóztatások ellenére megtartják mai tüntetésüket. Juraj Šeliga, az egyik szervező elmondta, továbbra is figyelemmel kísérik a nyomozást, és a nyilvánosság nyomása csak akkor fog csitulni, ha a gyilkosság megrendelőit is elítélik.

Pavla Holcová cseh újságíró, aki több cikken együtt dolgozott Ján Kuciakkal, rámutatott, hogy habár sikerült elfogni néhány gyanúsítottat, a rendőrségnek még távolról sincs nyert ügye. Sok esetben az elkövetők nem ismerik a megrendelőket, az is gyakori, hogy félnek bármilyen információt elárulni. (ba, aktuality.sk)

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?