Csehországban is van halálos áldozata a nyugat-nílusi láznak

A zikavírus sokkal veszélyesebb, mint gondolták
Prága |

Egy idős asszony halt meg nyugat-nílusi lázban Csehországban, ő az első halálos áldozata a szúnyogok által terjesztett betegségnek az országban -  jelentette csütörtök este a Nova cseh kereskedelmi televízió.

 

A hírt megerősítette Roman Prymula helyettes egészségügyi miniszter is.    

Az áldozat egy 72 éves asszony, aki más, krónikus betegségekben is szenvedett. A közelmúltban nem járt külföldön, vagyis hazájában fertőzte meg a vírus. Csehországban korábban már néhány embert megbetegedett nyugat-nílusi lázban, de mindnyájan külföldön kaptak fertőzést.

Gabriela Stepanyova, az egészségügyi tárca szóvivő az általános felmelegedéssel hozta kapcsolatba azt, hogy Csehországban is felbukkant a kór. Hangsúlyozta, még nem fordult elő, hogy emberről emberre terjedt volna a kór.

A nyugat-nílusi láz az egész Balkánon terjed, a kór már Szerbiában, Romániában, Görögországban, Bosznia-Hercegovinában, Horvátországban és Koszovóban is halálos áldozatokat követelt.

 

A nyugat-nílusi lázat okozó vírust először 1937-ben Ugandában azonosították, majd 1950-ben Egyiptomban okozta az első nagyobb járványt.

A fertőzés szempontjából a legnagyobb veszélyben az idősebbek vannak, akiknek gyengébb az immunrendszerük, illetve a krónikus betegségben, magas vérnyomásban, cukorbetegségben, szívritmuszavarban vagy idegrendszeri zavarban szenvedőkre is veszélyes. A fertőzöttek négyötöde tünetmentesen vészeli át a betegséget, és vélhetőleg életre szóló immunitás alakul ki náluk. Az esetek csaknem ötödében a megbetegedés enyhe tünetekkel - láz, izomfájdalom, fejfájás, nyirokcsomó-megnagyobbodás, bőrkiütések - jár, és magától gyógyul. Az esetek kis hányadában - egy százalék körül - azonban a fertőzés agyhártya- vagy agyvelőgyulladást okozhat, ami bénuláshoz, kómához vagy akár a beteg halálához vezethet.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?