Sok pedagógustársamhoz hasonlóan én is igyekszem nyáron letudni a kötelező orvoslátogatást. Ilyenkor három-négy helyen is megfordulok, nem kis időt töltve az egyes rendelőkben. Enni-, inni- és olvasnivalót mindig viszek magammal, hogy kellemesebben teljen a várakozás.
Szinte mindig akad – még nálam is bőbeszédűbb – valaki, aki szóba elegyedik velem, vagy ami kellemetlenebb, másokkal, és így lőttek a csendes, nyugodt olvasásomnak. Előfordul az is, hogy rég nem látott barátnők, egykori kolléganők borulnak egymás nyakába a váróteremben, és mesélik életük folyását, sűrűn egymás szavába vágva. Vannak, aki fontoskodva telefonálnak, mások unottan simogatják az okosabbnál okosabb telefonjaikat.
Jó ideje nem kell a kedves betegnek a fejét törnie, hogyan üsse el az időt, csapja agyon a fél délelőttöt a sorstársakkal teli teremben: az orvosok maguk gondoskodnak a pácienseik szórakoztatásáról. Lemaradt a tegnapi napi sorozatról? Sebaj! Üljön be X doktornőhöz fél napra, és a tavalyi évadot is megnézheti! Nem tudja, mit történt a kéjgyilkos bérgyilkossal a bírósági tárgyalásos műsorban? Y doktor úrnál látni fogja!
A rendszer működik: a beteg nem reklamál, nem lázadozik – mert már harmadik órája ül ott anélkül, hogy közelebb került volna a céljához –, hanem szemét a képernyőre szegezve, nyakcsigolyáit természetellenes pózba (magasan van a tévé) rendezve figyel.
Félreértés ne essék, nem vagyok én a tévé ellen, csak szeretem megválogatni, mikor, mit és milyen hangerővel nézek. A szlovákiai rendelőkben az általam tapasztaltak szerint a „jaj” indulatszócskára erősen hasonlító nevű kereskedelmi csatorna műsorait sugározzák, amelyek, hm, igencsak felkorbácsolják az érzelmeket. Lehet, hogy csak én vagyok ilyen mimóza lélek, és annak, aki naponta nézi a meg nem nevezett tévé kriminálisabbnál kriminálisabb sorozatait, ez meg se kottyan. Vagy mégis?
Az ember lánya, fia hajnali fél hétkor, éhgyomorral, mondjuk, a négyes sorszám boldog birtokosaként várakozó pózt vesz fel a váróterem valamelyik szegletében. Álmos, éhes, egy kicsit pisilnie is kell (elkéri majd a kulcsot, ha kinéz a nővérke), izgul, hogy mikor és milyen eredménnyel végez. Próbál ellazulni, minden negatív gondolatot kitörölni.
Nyílik az ajtó, a nővérke kedves mosollyal üdvözli a betegeket (hm, ez jólesik), majd bekapcsolja a tévét. Egyeske már nem látja, ahogy épp csodálatos serpenyőket reklámoznak, amelyekben szinte anélkül fő vagy sül meg az étel, hogy az ember bármit is beletett volna. Aztán a forró napokra kínálnak megoldást a telesopposok: minikészülék, maxi ár, itt bekapcsolja, ott dől kifelé a hűs levegő… A reklámblokknak vége, folytatódik valami saját gyártású film: kőgazdag férj (a minden sorozatban játszó, ötvenes évei végén járó amorózó adja), kissé hervadt, nagyon hisztérikus, de még mindig őrjítően szexi feleség, hangos családi veszekedések…nálam vérnyomás-emelkedés, a pulzusom szaporábbá válása…próbálok beletemetkezni a könyvembe (Pöstyénfürdő építészete), de azok ketten a tévében hangos szóváltásba kezdenek…csak a csodaedények újabb reklámblokkja hoz némi enyhülést…közben már hármaskánál tart a sor: ó, boldog ember, odabenn a rendelőben talán csak a nyomda percegése várja…a film pereg tovább, az események a tetőfokukra hágnak: a vagyonát féltő, válni nem akaró férj előbb egy patkánnyal, aztán egy óriáskígyóval (!) próbál frászt hozni a nejére…utálom a hüllőket!...szinte belebújok a könyvbe…a nővérke hív…vizsgálat…visszabotorkálok a váróterembe…hamarosan kapom az eredményt, üljek, várjak, tűrjek…edények…hallucináló férj…a halott feleség szelleme – hogy miről maradtam le?!
B. Mánya Ágnes
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.