Szuvenírek kis csavarral

*

Kovászos uborkás autóillatosító, panelházas hűtőmágnes, kürtőskalácsos ragasztószalag. Nem szokványos szuvenírek, mégis erős a magyar vonatkozás. Talán ennek a különlegesen kreatív vonalnak köszönhetik az alistáli Sátor fivérek, Tamás és Dénes, hogy a dizájnstúdiójukból kikerült termékek sorra nyerik el a nívós díjakat.

Kreatív dizájntermékeket készítenek. Arra törekszenek, hogy különlegesek legyenek, hogy legyen bennük valami csavar, valami szokatlan. A mindennapi életet ültetik át leleményesen, szeretnék, ha termékeik megmosolyogtatnák, elgondolkodtatnák az embereket. A kreatív gondolkodáshoz ihletet is kell meríteni, Dénes viccesen megjegyzi, hogy őt a reggeli kávé szokta inspirálni. „A város, a környezet és az emberek nagy hatással vannak rám. Meg a magyar kultúra, a hagyományok. Részben Pesten élünk, és ott elég sok inger ér. Szeretek nagyokat sétálni, nézni az embereket, a város lüktetését.” Állítják, ahhoz hogy sikeresek és eredetiek legyenek, kell a belső ismeret, hogy jól ismerjék a kultúrát, hogy észrevegyék az apróságnak tűnő, de sokat jelentő részleteket. „A kovászos uborka egy külföldinek nem sokat mond, nincsenek hozzá asszociációi. De mi tudjuk, hogy az a nyár szimbóluma, ha rágondolunk, eszünkbe jut a vakáció, a nagymama, a gyerekkor. Ezért kezdtük magyar vonatkozással, az áll hozzánk a legközelebb, de gondolkodunk még pozsonyi, bécsi, prágai nyitáson is. Ha ez beválik, jöhetnek azok az országok, amelyeket jobban ismerünk” – avat be Tamás.

 

Berobbant a tojás

Az ötlet, hogy együtt dolgozzanak, és dizájnstúdiót hozzanak létre, 2015-re vezethető vissza. Akkora, amikor Dénes még hallgatója volt a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemnek, és megalkotta az EggMapet, amely egy tojás alakú stresszlabda Budapest térképével. Hatalmas siker volt, a média és az online felületek megőrültek érte. Mostanra a világ nagyobb városainak térképe is elkészült EggMap formájában. „Akkor még Dublinban dolgoztam a Google-nál marketing és eladás területen, de sok pozitív visszajelzés jött, és annyi munka lett a projekttel, hogy hazajöttem, és az öcsémmel belevágtunk. Szerettem a kinti munkát is, az ottani életet, de azt éreztem, nem a sajátom. Úgy gondolom, sok jó ötletünk van, így inkább ezeket valósítjuk meg. Benne van a kockázat, hogy a kapcsolatunk rovására mehet, de azt gondolom, jól kezeljük a helyzetet.” Pár év alatt jó néhány díjat bezsebeltek, a Forbes magazin májusban a 10 legjobb Budapest-szuvenír közé sorolta az övéket, de mindketten a Best of Budapest & Hungary díjra a legbüszkébbek, amelyet idén nyertek meg a legjobb szuvenírbolt kategóriában. „Már a jelölés is meglepett, és hogy megkaptuk, igazán fantasztikus volt, áprilisban vehettük át. Ez az egyik legnagyobb szakmai elismerés, ezért is vagyunk rá ennyire büszkék” – mondja Tamás. Egyébként mindketten az alistáli alapiskolából indultak, Tamás a pozsonyi magyar gimnáziumban érettségizett, azután a budapesti Corvinus Egyetemen közgazdaságtant, majd Hollandiában média szakon tanult. Dénes a Győri Tánc- és Képzőművészeti Általános Iskola, Szakgimnázium és Kollégiumba járt, innen került a magyar fővárosba a művészeti egyetemre.

 

A kreatív üzlet

A két fiú között hat év korkülönbség van. Mint mondják, ez gyerekként kicsit soknak bizonyult, mostanra azonban nagyon jó lett a kapcsolatuk, ami elengedhetetlen a közös cég vezetéséhez. Mindenkinek megvan a saját feladata. Tamás inkább a megrendelésekkel, az ügyfelekkel és a marketinggel foglalkozik, míg Dénes legszívesebben tervez és alkot. „Mivel a saját márkánkat próbáljuk építeni, nem választjuk szét a munka- és a testvéri kapcsolatot. Vannak viták, de azokat megoldjuk, nem veszekedünk többet, mint más testvérpárok. Meg amúgy is, Tamás engedékenyebb” – mondja Dénes, majd Tamás veszi át a szót: „Sokan azt hiszik, tízfős stáb áll mögöttünk, hogy van grafikusunk, eladónk, adminisztrátorunk, ügyfélszolgáltatónk. Nem, mi ketten vagyunk. Minden feladatot mi végzünk. Teljesen átszövi az életünket, amikor együtt vagyunk, akkor vagy dolgozunk, vagy arról beszélünk, mit hogyan kellene csinálni. De amikor hazajövünk Alistálra, az teljesen más. Akkor kikapcsolunk.” Kiegészítik egymást. Ha kell, a vevők kívánságait hallgatják, ha kell, csomagolnak. Még élénken él bennük a decemberi csomagolás, amikor a legnagyobb forgalomban felváltva aludtak pár órát, hogy idejében postázni tudják a csomagokat. Most már nevetve mesélik, olyanok voltak, mint a Mikulás kis manói. Terveik is vannak bőven, ezekről Tamás mesél: „A már meglévő, tavaly decemberben piacra dobott magyaros termékeink mellé szeretnénk egy másik budapesti, egy balatoni vonalat, színes pólókkal, telefontokokkal, aztán valamikor később egy csallóközit. Ezenkívül még színes krétákat csináltunk, amik első ránézésre úgy néznek ki, mint a bolygók. Azon dolgozunk, hogy legyen egy saját boltunk, akkor is, ha csak pop-up (időszakos). Fontos az egyedi stílus, csak akkor lehet sikeres a kreatív vállalkozás. Az elején nehéz, de idővel egyre jobb.”

 

 

 

Mi az a dizájnstúdió? Iparművészettel, formatervezéssel foglalkozó iroda, műhely.

Mi az a pop-up bolt? Olyan üzlet, amely csak időszakosan üzemel, néhány napig. Nemcsak üzletként, hanem kiállítóhelyként is működik.

 

 

Díjaik

Best of Budapest & Hungary díj – a legjobb szuvenírbolt, 2017

Az Év Vállalkozója 2. helyezés – SZMFVSZ, 2017

Különdíj – Magyar Nemzeti Kereskedőház, 2017

Magyarország Legkreatívabb Projektje 1. helyezés – Highlights of Hungary, 2016

 

 


 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?