Mit forralnak a független társulatok?

A nem kőszínházi keretek között működő társulatok nem hirdetnek évadot, s állandó játszóhely hiányában hol itt, hol ott számíthatunk a felbukkanásukra. Ezzel együtt a „független műfaj“ hazai képviselői közül is többek munkájára érdemes odafigyelni, így utánajártunk, mire készül a következő hetekben, hónapokban a hetényi Csavar, a komáromi Dialóg és a rozsnyói Meseszínház.

 

Meseszínház, 21. évad

A rozsnyói Meseszínház tavaly ünnepelte fennállásának 20. évfordulóját, s ebből az alkalomból némiképpen rendhagyó évadot tartott: több produkciót fogadott, mint a korábbi években, egyebek mellett saját bábfesztivált szervezett. Az ünnepi bemutató, a Cseh Tamás indián meséje alapján készült Csillagokkal táncoló kojot így igazából csak most indul vándorútra. Jövő héten szerepel Kecskeméten, a Magyarországi Bábszínházak Találkozóján, október folyamán bérletben láthatja a kassai Thália Színház gyermekközönsége, de eljut a produkció Pozsonyba is, ahol október 17-én az Ifjú Szivekben lép színpadra Badin Ádám és játszótársa, Czakó József.

„Mint minden társulat, amely a működési költségekre nem kap támogatást, mi is akkor tartunk új bemutatót, amikor összeszedjük rá a pénzt. Így nagyjából másfél évente készítünk új előadást – mondja Badin Ádám, a Meseszínház vezetője. – Másrészt, utazó társulat vagyunk, így a produkcióinkat jóval hosszabb ideig tartjuk műsoron, mint a kőszínházak. Például a Csillagokkal táncoló kojot pozsonyi bemutatójának hetében a bécsi Collegium Hungaricumban is szerepelünk, méghozzá az Öregapám mesefájával, amit már vagy 12 éve játszunk. A következő új előadásunk 2019 őszén várható, már elkezdtük előkészíteni; nálunk a munkafolyamat körülbelül egy évet vesz igénybe. Az utóbbi években a világ meséiből válogattunk, dolgoztunk francia, cigány, burját és indián mesével, és ezt a sorozatot sem fejeztük be, de most visszakanyarodunk a magyar mesekincshez. Mivel mindig igyekszünk új technikákat is kipróbálni, az új mesét nemezbábokkal fogjuk megcsinálni.”

Jelenetek a Csavarral

A hetényi székhelyű Csavar Színház, vagyis Gál Tamás és Kiss Szilvia a közelmúltban Ingmar Bergman Jelenetek egy házasságból című művét vitte színpadra Pataki András rendezésében. Az előadás a Csavar Színház, a Soproni Petőfi Színház, valamint a mikházi Csűrszínház koprodukciójában jött létre. Az erdélyi bemutató már júliusban megvolt, a „hivatalos” szlovákiai premiert a jövő hétre időzítették – Marianne és Johan hol szórakoztató, hol szívszorító története október 3-án, 19 órai kezdettel tekinthető meg Dunaszerdahelyen, a Csaplár Benedek Városi Művelődési Központban, az Alternatíva 2018 színházi találkozó keretében. (Sopronban bérletben kínálják a produkciót október 5-től, 34 előadást kötött le a Petőfi Színház.)

Gál Tamás közben azt is elárulta: Hetényben már gőzerővel folynak annak az előadásnak a próbái, melynek premierje október 28-án lesz Dunaszerdahelyen, a művészeti alapiskola színpadán. „Charles Bukowski Ponyva című regényéből írtam egy színpadi változatot Varga Emese dramaturg közreműködésével, úgy, hogy a sztorit csallóközi történetté gyúrtuk át. Tízszereplős a darab, a színészekkel együtt 20 fő dolgozik az előadáson, például a kosztümtervezőnk az erdélyi Szélyes Andrea, akit az egyik filmes munkájáért a román Oscarnak nevezett Gopo-díjra is jelöltek. Játszik az előadásban Szarvas József, Laboda Róbert, Habodász István, Molnár Xénia, Kiss Szilvia… Végre a helyünkön kezelnek bennünket, a Kult Minornál a profi kategóriába tartozunk, és a támogatásnak köszönhetően sok év után egy ekkora munkát is vállalni tudtunk” – mondta el a színművész. Hozzátette: idén még egy előadással készülnek, a Mátyás királyról szóló mesejátékot decemberben mutatják be.

 

Kapcsolódó cikkünk

Gulyásparti a Dialógtól

A Dialóg nonprofit szervezet folytatja, illetve lezárja a Soóky László-féle történelmi trilógiát: december 8-ára tervezik A nagy (cseh)szlovákiai magyar forradalmi gulyásparti (Fejezetek Prof. Dr. Bíróferi C.Sc., Dr.Sc forradalmi naplójegyzeteiből) című előadás premierjét. A monodráma-sorozat első darabja, a Benkő Géza előadásában megismert A nagy (cseh)szlovákiai magyar csönd a második világháborút követő évekről mesélt egy faluközösség sorsán, történetein keresztül. A folytatásban, az Egy disznótor pontos leírásában, Lajos András mesélőszínházában az elbeszélő családjának egy napja a keret, amelybe beékelődnek a tágabb történelmi horizont – a hetvenes évek, a normalizáció – eseményei. A harmadik darab 1989, a bársonyos forradalom és a rendszerváltás nagy tapasztalatát osztja meg a nagyérdeművel a szerző személyes nézőpontjából. Az előadást Keszég László rendezi, Bíróferiként Fandl Ferenc, a Miskolci Nemzeti Színház művésze lép színpadra. A premier helyszíne Pozsony, az Ifjú Szivek székháza.

Varga Emese dramaturg, a Dialóg vezetője azt is elmondta, a tavaly novemberben elhunyt Benkő Géza emléke előtt tisztelegve útjára indítják a Benkő Géza Monodráma-fesztivált. November 23-án Kiskövesden, a színművész szülőfalujában, valamint négy további kelet-szlovákiai településen (Kisgéres, Nagygéres, Örös, Bodrogszerdahely) tekinthető meg egy-egy monodráma szlovákiai magyar művészek előadásában – a bevételt minden helyszínen a családnak ajánlják fel. A kezdeményezéshez csatlakozik a Csavar Színház is, amely november 22-én Királyhelmecen tart előadást.

Mi az alternatíva?

Akit közelebbről is érdekel a struktúrán kívüli színházak munkája, jövő héten álljon meg Dunaszerdahelyen: az Ad Valorem és a Dialóg nonprofit szervezet október 2. és 4. között ott rendezi meg Alternatíva 2018 címmel a független színházi műhelyek találkozóját. Mit jelent az alternatív, független, szabad színházi műhelyek fogalma a szlovákiai magyar színházi közösségben? Milyen utakat, lehetőségeket, szakmai irányvonalat képviselnek, s milyen továbblépési lehetőségük van? Egyebek mellett ezekre a kérdésekre keresi a választ a szemle az előadások, csoportok, alkotók bemutatásával, valamint a szakmai beszélgetések keretén belül. A három nap alatt hét előadás látható a Csaplár Benedek Városi Művelődési Központban, valamint az NFG Klubban; ezen belül a fesztivál harmadik napját a tantermi előadásoknak szentelik a szervezők, hazai és magyarországi példát is mutatva.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?