Már az Európai Bizottság is látja: silányabbak a keleten árult termékek

minőség
Pozsony |

Nagy valószínűséggel a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok közé sorolja az Európai Bizottság az ugyanolyan csomagolásban árult termékek eltérő minőségét. 
 

A kettős minőségű termékeket gyártókat így komoly bírságok fenyegetnék, ugyanis a bizottság lehetőséget adna a fogyasztóknak, hogy tömegesen pereljenek.

Věra Jourová fogyasztóvédelmi uniós biztos tegnapi sajtótájékoztatóján közölte, hogy a bizottság saját tesztelése igazolta a visegrádi országok korábbi vizsgálatának eredményeit, melyek szerint az Európai Unió nyugati és keleti tagállamaiban eltérő minőségűek ugyanazok a termékek. Jourová szerint kiderült, hogy a nyugaton árusított hústermékekben több a hús, a joghurtokban pedig több a gyümölcs, keletre gyakran rosszabb minőségű élelmiszert szállítanak, bár a termékek megnevezése egyezik.

Készül az uniós vizsgálat

A biztos abszurdnak nevezte a gyártók azon állítását, hogy a termékek minőségét azért módosítják, mert a keleti tagállamokban más ízekhez szoktak a vásárlók. „A jövőben egy gyártó, például a Coca-Cola csak abban az esetben árulhat majd eltérő minőségű üdítőt egy országban, ha igazolja, hogy reprezentatív és részletes felmérést végzett arról, milyen ízeket részesítenek előnyben az adott országban a fogyasztók” – mondta Jourová.

A kettős élelmiszer-minőség ellen folytatott harcban a bizottság szerint az lesz a leghatékonyabb fegyver, hogy engedélyezik, hogy a fogyasztók tömegesen nyújtsanak beadványokat, emeljenek vádat. Ennek köszönhetően a bíróságok sokkal magasabb bírságokról és kártérítésekről dönthetnének, ezeket a szankciókat pedig már a legnagyobb világmárkák is megéreznék. „Teljesen komolyan gondolom, hogy kiirtjuk a kettős élelmiszer-minőséget a közös európai piacról” – mondta a fogyasztóvédelmi biztos.

Áprilisra elkészül az Európai Bizottság Közös Kutatóközpontjában (JRC) fejlesztett módszertan, amelyet legalább 16 tagállam és az érdekelt felek is támogatnak. Ez teszi lehetővé az összehangolt terméktesztelést, amely májusban kezdődik. A kémiai és szenzoros ellenőrzést jelentő minőségvizsgálat olyan termékeket fog érinteni, melyek a legtöbb tagállamban forgalomban vannak. A vizsgálatok eredményét év végéig közzéteszik.

Igazolt praktikák

A több uniós tagállamban tavaly folytatott élelmiszer-biztonsági vizsgálat megállapította, hogy bizonyos multinacionális cégek a később csatlakozott uniós tagállamok vásárlóinak megtévesztésére és becsapására épülő üzletpolitikát folytat. Általános jelenség, hogy gyengébb alapanyagokból készült élelmiszereket árulnak a kelet-európai országok legtöbbjében. A szlovák földművelésügyi tárca két ilyen vizsgálatot végzett el 2017-ben. Mind a kétszer a vizsgált termékek körülbelül felénél sikerült igazolni az eltérő minőséget.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?