Tőketerebesi helyzetkép szifiliszjárvány idején

tőketerebes
Tőketerebes |

Az utóbbi napok-ban megjelent hírek szerint 8–10 éves gyermekprostituáltak terjesztik a szifiliszt Tőkeretebesen. Ellátogattunk az ország egyik leghírhedtebb roma telepére, hogy a saját szemünkkel győződjünk meg róla, hogyan fest a szifiliszjárvány sújtotta környék.
 

Számtalan hír jelent meg a napokban arról, hogy tombol a szifilisz a városban, hogy az itteni prostituáltak terjesztik a kórt, és hogy a fertőzöttek, sőt, a betegséget terjesztők között 8–10 éves gyerekprostituáltak is vannak, akik nyugdíjas kuncsaftjaikra ragasztják a betegséget. Megpróbáltuk megtalálni a városban azokat a helyeket, ahol az éjszakai pillangók a testüket árulják. A várost járva viszont alig néhány olyan nőt láttunk, akikről feltételezhető volt, hogy prostituáltakként dolgoznak.

„A szifilisz miatt jöttek? – fogadott bennünket a pincér érkezésünk után az egyik étteremben. – Csak szólni szeretnék, hogy a cigányoktól semmit sem fognak megtudni. Annyi itt mostanság az újságíró, hogy a romák már senkivel sem akarnak szóba állni. Főleg nem a járványról beszélni.” Mi azonban tettünk egy próbát. Egy lézengő fiatal romát szólítottam meg, a helyi prostituáltak után érdeklődve. Először hevesen tiltakozott, de aztán azt mondta, a régi pékség körül próbálkozzunk, de ne most, fényes nappal, hanem majd este. A városi rendőrség parancsnoka, Miroslav Cabada érkezésünkkor épp újságírókat kísért a helyettesével, Jindřich Sosnával a romatelepen, nem sokkal később bennünket is fogadott az irodájában. Elmondta, szifiliszjárvány valóban van a városban és a környékén, kb. nyolc éve. Ennek központja az a helyi roma telep, mely az egyik, ha nem a legnagyobb az országban.

Hogy pontosan hányan laknak a város roma telepén, senki sem tudja. Olyan 3800 és 5500 fő között lehet a számuk. A higiéniás körülmények katasztrofálisak, a szabados szexuális szokások mellett óriási veszélyforrás, hogy a fertőzöttek sokszor nem is tudnak róla, hogy betegek, vagy ha tudják is, nem érdekli őket.

 

Gyermekprostitúció nincs

A város szóvivője, Miroslava Mistaničová arról beszélt, lehetőségeikhez mérten mindent igyekeznek megtenni, hogy elsősorban megelőzéssel – és az egyes hivatalok közötti együttműködéssel – meggátolják a járvány terjedését. A terepmunkásaik, az aktivistáik próbálják a betegséggel kapcsolatban felvilágosítani a telep lakosait, és segíteni nekik, ahogyan csak lehet. „Szerintünk az, hogy szembenézünk a gondokkal, az első lépés afelé, hogy megoldjuk őket” – mondta Cabada rendőrparancsnok, és hozzátette: „Az azonban, amit a fertőzött gyermekprostituáltakról írt az egyik kollégájuk, már megbocsássanak, jó nagy sületlenség. Pedig neki is elmagyaráztuk, hogy összekever két dolgot. Tőketerebesen van prostitúció, van szifiliszjárvány, ám a kettő nem függ össze. Éppen a prostituáltak azok, akik általában nem fertőzöttek. Az is igaz, hogy vannak olyan fiatalkorúak, akik szifiliszesek, de ők valószínűleg nem nemi úton kapták el a betegséget. Egyébként sem az állami rendőrség, sem mi nem tudunk arról, hogy valaki gyerekeket futtatna a környéken, pedig higgyék el, viszonylag jók és naprakészek az információink” – mondta. „A telepen 25–30 ember él egy lakásban, borzasztó körülmények között, van, hogy hatan-nyolcan alszanak egy ágyban – tette hozzá Jindřich Sosna. Csoda, ha a gyerekek is elkapják a betegséget?“

Érdekes

Vérbaj, bujakór, franc

A szifilisz, más néven vérbaj, bujakór vagy franc fertőző nemi betegség. Elnevezése Girolamo Fracastoro (1478–1553) veronai orvostól származik: „Syphilis” eredetileg egy latin nyelven írt versének címe volt. Ez a mitologikus költemény egy Syphilus nevű pásztort említ, aki megsértette a napistent, ezért ezzel a betegséggel bűnhődött, amit egy birkától kapott el. Ezt a szerző is „francia betegségnek” (morbus gallicus) nevezi, amely kifejezést (innen ered a magyar franc is) aztán a következő évszázadokban széleskörűen használták. A franciák persze ugyanezt olasz betegségnek hívták (más források szerint spanyolkórnak), a hollandok spanyol, az oroszok lengyel, a törökök keresztény, a japánok pedig portugál betegségnek nevezték. A kór antibiotikumokkal kezelhető.
 

Gyalog? Szó sem lehet róla

Kísérőink készséggel elvittek minket a telepen levő alapiskolába is, ahol közel 1000 roma gyerek tanul. A jól felszerelt, meglepően tiszta és rendezett iskolában a két igazgatóhelyettes, Jarmila Kuzmová és Martin Farba elmondta, váltott műszakban kénytelenek tanítani, annyi a gyerek. Az iskolakerülés azonban itt sem okoz nagyobb gondot, mint másutt, kb. 25–30 gyerekkel van probléma, ezek közül négyen-öten ugyanabból a családból származnak. Az egyik helyi szakközépiskolának is van néhány kihelyezett osztálya a telepen, itt kőművesnek, ácsnak, varrónőnek tanulhatnak a gyerekek. Büszkén mondják, hogy más középiskolákban is továbbtanulnak néhányan – még ha kevesen is –, és van olyan volt diákjuk is, aki diplomát szerzett. Az iskolából kijövet megkérdeztük a rendőröket, végig-sétálhatunk-e a telepen, hogy fényképeket készítsünk. „Gyalog? Arról szó sem lehet! Még akkor sem, ha mi kísérjük magukat. Menjünk autóval, és ha valamit le szeretnének fotózni, megállunk, de a kocsiból ne szálljanak ki” – válaszolták. A szegénység és a kosz leírhatatlan, a szemét között játszó gyerekek látványa szívszorító. A rendőrök elmondják, sötétedés után ide még a mentők sem jönnek. A riasztás után a városi rendőrök kísérik őket, de olyan is van, hogy a beteget kihozzák a telep szélére. Közben kattognak a fényképezőgépek, egy öreg cigány szalutál az előttünk haladó rendőrautóban ülőknek.

 

Érdekes

Mit lehet tenni

A romaügyi kormánybiztos kassai irodája, a közegészségügyi hivatal és az egészségügyi terepmunkásokat foglalkoztató Egészséges Régiók szervezet munkatársai tárgyaltak a szifilisz megfékezésének kérdéséről. „Az egyeztetés eredménye, hogy több asszisztenst vonnak be, és az Egészséges Régiók szervezet intenzív munkát fog végezni a roma közösségben. Elkészült egy szlovák és roma nyelvű tájékoztató anyag azzal kapcsolatban, hogy pontosan milyen betegségről van szó, és mit lehet tenni ellene” – mondta Ravasz Ábel. Szerinte az is gond, hogy általában akkor fedezik fel a betegséget, amikor már a második fázisba lépett, vagyis már jó ideje lappang. „A szifiliszt nem lehet csak a prostitúció rovására írni, mert nem csak nemi úton terjed. Ráadásul 2010-től több a szifiliszes gyerek, ezért is kell sokkal jobban odafigyelni a problémára” – mondta a kormánybiztos. „Biztos vagyok benne, hogy ha a helyi orvosok szerint kiskorúaknak is van közük a szifilisz terjedéséhez, akkor az nem kitalált dolog.” A rendőrség arra kéri a lakosságot, aki ilyesmit tapasztal, tegyen bejelentést. 

Epilógus

Hazaérve még elolvasom a postámat, közte az állami rendőrség legfrissebb közleményét arról, hogy egyes újságírók állításai ellenére a hivatalos szervek nem tudnak arról, hogy Tőketerebesen gyermekprostituáltak lennének. Járvány azonban van, és az is tény, hogy a legfiatalabb beteg 12, illetve 13 éves. És ezek a gyerekek nem szexuális úton fertőződtek meg.

A rendőrség a médiában megjelentek kapcsán nyomoz.

Érdekes

VILLÁMINTERJÚ

Lucia Demesová a Közegészségügyi Hivatal tőketerebesi járási részlegének igazgatóhelyettese

Mióta van szifiliszjárvány Tőketerebesen?
Nyolc éve kezdődött, ám az intézkedéseknek köszönhetően 2015-ig a megbetegedések száma fokozatosan csökkent. 2015-ben 24 új esetet regisztráltunk, de egy évre rá már 81-re, a korábbi 3,4-szeresére nőtt az új fertőzöttek száma.

Mi a helyzet jelenleg a járásban?
Tavaly a régióban 115 új beteget regisztráltunk. A betegek 7 százaléka tőketerebesi, 94 százalékuk pedig rossz higiéniás körülmények között él.

Mi az oka annak, hogy épp a Tőketerebesi járásban ilyen rossz a helyzet?
A szifilisz fertőző nemi betegség. Ha egy veszélyeztetett, rossz higiéniás környezetben, ahol egyesek védekezés nélkül, akár több partnerrel is nemi életet élnek, felüti a fejét, esély van arra, hogy a betegszám rohamosan növekedni fog.

Szlovákia egyéb régióival összehasonlítva mi a helyzet a Tőketerebesi járásban?
Szlovákiában tavaly összesen 358 új megbetegedést regisztráltak. Ebből 142-t Kassa megyében. A Tőketerebesi járásban 100 ezer lakosra számítva tizenhatszor annyi a betegek aránya, mint az országban együttvéve, de a Kassa megyei átlagnak is a hatszorosa. Ezen belül Tőketerebesen a legrosszabb a helyzet.

Igaz, hogy az itteni betegek között 8–10 éves gyerekek is vannak?
Megbetegedéseket a 18 évnél fiatalabb korosztálynál is regisztráltunk.

Mi ennek az oka?
A fertőzés körülményeit egyénileg vizsgáljuk. A betegséget a betegség első és második fázisában szenvedő fertőzöttek terjesztik. Ha nem kezelik a pácienst, ez az időszak 2–4 évig is eltarthat. Elsősorban szexuális úton terjed a betegség, de fertőzött tárgyak útján, közös törülköző- vagy fogkefehasználattal, és egyéb módon is.

Mi várható?
Úgy vélem, a betegek száma 2018-ban emelkedni fog, majd fokozatos csökkenés várható.

Hogyan lehetne javítani a helyzeten?
A legfontosabb a betegség terjedésének megállítása lenne. Az, hogy a betegek felelősségteljesen viselkedjenek, korlátozzák a szexuális életüket, használjanak óvszert, szedjék a felírt gyógyszereket, tartsák be az orvosok utasításait. A hivatalos szervek – a közegészségügy, az önkormányzat, a városi és az állami rendőrség stb. – egyébként több intézkedést hoztak, az együttműködésük nélkül a helyzeten nehezen lehetne úrrá lenni. (leczo)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?