Nem a talajon spriccel szét az esőcsepp, hanem egy kicsivel felette

Washington/Budapest |

<p>Néha még a mindennapi folyamatok is tartogathatnak meglepetést - például a vízcsepp földet érése és szétfröccsenése. A Harvard Egyetem kutatója, Shreyas Mandre szerint ugyanis ez nem is a becsapódás pillanatában következik be, hanem egy icipicivel előtte és fölötte.</p>

Mandre és kollégái egy sor számítógépes szimulációt végeztek el, amelyekben folyadékcseppek csapódtak be egy szilárd felületre. A légnyomás és a csepp felületi feszültsége döntő tényezők voltak.
    Kiderítették, hogy egy mintegy két milliméter széles és másodpercenként pár métert megtevő tipikus esőcsepp a tulajdonképpeni becsapódás előtt néhány százezred másodperccel olyannyira összenyomódik, hogy maga körül kialakít egy légpárnát.
    Ezen a párnán következik be ezután az ismert folyamat, miközben a csepp először vékony koronggá lapul, majd jellemző, koronaalakú hullámot csap maga körül, amelyben szétoszlik. Egy olyan felületen, amelynek a súrlódása nagyobb, mint a légpárnáé, ez a hatás valószínűtlenebb lenne - következtetnek a kutatók a szimulációkból. És a légnyomás is nyilvánvalóan fontos szerephez jut - túl alacsony nyomás esetén a csepp inkább amolyan vizenyős palacsintaként terülne szét, mint hogy koronácskát képezne.
    A becsapódás és szétfröccsenés folyamatát még mindig nem értjük kellő mértékben - összegezte Mandre a "New Scientist" című szaklapban. Az erről szerzett pontos ismeretek az anyagkutatás szempontjából és praktikus felhasználási területeken, például a konyhai eszközöknél lehetnének hasznosak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?