A Galántai járás polgármestereivel találkozott az új megyefőnök

Viskupič
Galánta |

Az utak állapota, a külföldi munkavállalók jelentette bevételkiesés és a panelházakban rendelő orvosok okoznak fejfájást a polgármestereknek.

Az északi járások után a galántai járásbeli városok és falvak polgármestereivel találkozott Jozef Viskupič, Nagyszombat megye elnöke a városi hivatal nagytermében.

Viskupič decemberi beiktatása óta több régióba ellátogatott, a galántai találkozó volt a negyedik, amelyen a megye új vezetése megismerkedett a helyi önkormányzatok vezetőivel. A megyeelnök és az alelnökök beszámoltak a tevékenységükről és a megyei önkormányzat terveiről. Berényi József alelnök elmondta, idén nem terveznek nagyszabású útfelújításokat a megyében, de kiemelte, hogy az elmúlt években több, rossz állapotban levő utat is kijavítottak.
 

Az elnök rámutatott, hogy néhány útszakaszon – például Királyrév és Alsóhatár, valamint Tallós és Úrföld között – szükséges a felújítás. Berényi a Galántai járás középiskoláiról is beszélt, elmondta, hogy nő a középiskolába jelentkező gyerekek száma. A járásban több magán-középiskola működik, az alelnök szerint előfordul, hogy nehéz megfelelő együttműködést kialakítani, és megtartani az egészséges konkurenciaharcot a középiskolák között. A régióbeli idegenforgalom fellendítése is a célok között szerepel, a megye a jókai vízimalom környékének fejlesztésével és a tallósi vízimalom kerekének megjavításával is hozzájárul a környék népszerűsítéséhez.

A polgármesterek gyakorlati problémákkal szembesítették a megye vezetését. Többen kiemelték az útjavítás fontosságát.

Martin Tomčány, Szered polgármestere kitért a régióban dolgozó külföldi munkavállalók okozta problémákra, elmondta, hogy sok munkás feketén dolgozik, a munkáltatók nem jelentik be az elszállásolásukat, ezzel megkurtítva az önkormányzatok bevételét.

Szabó Antal, Diószeg polgármestere az egészségügyi ellátás hiányosságaira hívta fel a megye vezetésének figyelmét. Rámutatott, hogy az orvosok gyakran nem megfelelő körülmények között, társasházban, lakásban átalakított helyiségekben fogadják a betegeket, ahol nincs megfelelő váróterem és elegendő parkolóhely. A polgármesterek azt is nehezményezték, hogy sokszor elszíneződött víz folyik a csapból. Viskupič azt ígérte, foglalkozni fog a problémával.

Gőgh Ferenc, Nagyfödémes polgármestere, a Galántai és Vágsellyei Városok és Falvak Társulásának elnöke az őszi önkormányzati választásokra utalva rámutatott, hogy míg a megyeelnök megbízatása most kezdődik, addig a teremben helyet foglaló mintegy huszonöt polgármester a választási ciklus utolsó évében jár. „Ez tájékoztató találkozó volt, ahol a megyeelnök megismerkedhetett a helyi polgármesterekkel, a falvak és a városok gondjaival. A választási évben a polgármesterek inkább a saját önkormányzatukra összpontosítanak” – nyilatkozta Gőgh.

A polgármesterek kitértek a megyei pályázati lehetőségekre, nehezményezték, hogy komplikált és túlzottan bürokratikus a pályázati rendszer. Gőgh lapunknak elmondta, a megye által nyújtott támogatás nem volt arányos a kérvény megírásába fektetett munkával, az önkormányzatok ugyanis csak kis összeget kaptak a rendezvényeik, szervezeteik támogatására. A megyeelnök reméli, hogy a keretösszeg százszázalékos növelésével, a felhívások összevonásával orvosolni tudják a gondot. A korábbi háromszázezer helyett hatszázezer eurót osztanak szét a pályázók között, akik az eddig megszokott öt helyett három pályázati felhívásra nyújthatják be kérvényeiket.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?