Leváltanák a kétyi polgármestert

kéty

A polgármester leváltásáért indult petíció Kétyen. A petíciós íveket – amelyeket eddig kétszázan írtak alá – a napokban adják át a polgármesternek.

A petíció kezdeményezői szerint a polgármester megbénítja a mintegy hatszáz lelkes falu működését. „Tisztában vagyunk azzal, hogy az idei helyhatósági választásokon lesz lehetőség a leváltására, de nem várhatunk novemberig” – hangsúlyozta Mikus Irén (MKP) önkormányzati képviselő.

Érzékeny pontok

A kétyiek szerint Molnár Péter polgármester nemcsak az iskolát és az óvodát teszi tönkre, hanem a falu sport- és kulturális életét is. „Nem írta alá például a sportegyesület bérleti szerződését, amit a testület decemberi ülésén jóváhagyott. Tavaly is csak az év végén folyósította a szervezetnek a működésre szükséges és jóváhagyott pénzt” – jegyezte meg Mikus Irén, aki korábban polgármesterként több választási cikluson keresztül vezette a falut. Regnálása alatt (1999-ben) alakult meg a református egyház égisze alatt az Érsekkétyi Egyházi Alapiskola. Az egyház 2003-ban az óvoda irányítását is átvette. Azóta a két intézmény Érsekkétyi Egyházi Alapiskola és Óvoda néven külön épületben, de közös igazgatással működik. Jelenleg 69 gyerek (12 óvodás és 57 tanuló) látogatja. „Nem volt ez mindig így. Egykor a településen két külön épületben református és katolikus iskola is működött. Az államosítás után a református iskola épülete az enyészeté lett, a katolikus iskola helyén állami iskola létesült. Az épületet a hetvenes években kibővítették, a tanulók létszáma viszont folyamatosan csökkent. 1998-ban az iskolának mindössze hat diákja volt. A református egyház ekkor úgy döntött, átvállalja az iskola működtetését. A tanulók létszámát rövid időn belül sikerült feltornászni, a községben ma teljes szervezettségű iskola működhet” – nyilatkozta Bohák Valéria egykori igazgató, aki tevékenyen részt vett az egyházi iskola és óvoda megalapításában. Az egyházi óvoda és iskola a kezdetektől önkormányzati ingatlanban működött. A polgármester a helyiek érzékeny pontjára tapintott, amikor közvetlenül megválasztása után felmondta az óvoda és iskola meghatározatlan időre szóló bérleti szerződését. A meghatározott időre kötött bérleti szerződések meghosszabbítása, illetve megkötése körüli viták rendszeressé váltak. Az önkormányzat ülései veszekedésekké, a viták személyeskedéssé fajultak.

Felújítás feszítővassal

Júliusban a polgármester épület-felújításra hivatkozva feszítővassal nyitotta ki az óvoda ajtaját, hogy beengedje az ablakcserére kirendelt munkásokat. A testület azonban nem hagyta jóvá a cserét.

A polgármester rendőri segítséget kért. A rendőröknek azt mondta, júniusban lejárt az egyház bérleti szerződése, ami nem igaz. Az egyház bérleti szerződését a testület ugyanis 3/5-ös többséggel meghosszabbította

 – mondta Mikus Irén. A polgármester megvétózta a határozatot, de a képviselők döntő többséggel ismét megerősítették. „A polgármester ezek után köteles lett volna aláírni a bérleti szerződést, amit ehelyett látványosan széttépett” – állítják a helyiek. A képviselők, a szülők és a fenntartó kérésének illetve tiltakozásának dacára az óvodának költöznie kellett. Jelenleg a parókia épületében működik. Az épület, amit a falutól bérelt, üresen áll.

Betont az emésztőgödörbe

A polgármester úgy döntött, a téli szünetben az iskolával folytatja a sort. A szülők december 22-én rosszat sejtve siettek az iskolához.

Megtudtuk, hogy a polgármester betont öntetett az emésztőgödörbe. Erre sem joga, sem felhatalmazása nem volt

 – tájékoztatták lapunkat. Molnár Péter megkeresésünkre elmondta, az intézkedéssel egy törvényellenes állapotot akart megszüntetni. „Szeptemberben és októberben is a testület elé terjesztettem, hogy az iskolának szabványos emésztőgödörre van szüksége, de nem szavazták meg a javaslatomat. A közegészségügyi hivatal és az építési hatóság viszont a falut mint az épület fenntartóját a munka elvégzésére kötelezi” – magyarázta lapunknak. A jelenlegi emésztőgödör alja nincs lebetonozva, ezért a szennyvíz a talajba szivárog. „A testület egyetért azzal, hogy ezt az állapotot meg kell szüntetni, de úgy véljük, a munkát nem most, hanem a nyári szünetben kell elvégezni” – reagált Mikus Irén képviselő. A december 27-re összehívott önkormányzati ülésen a képviselők ismételten nemmel szavaztak az építésre. Január 3-án azonban a polgármester munkásokat hívott, hogy elkezdjék az építkezést, de a szülők élőláncot alkotva megakadályozták a munkát.

Kapcsolódó cikkünk

Jogok és körök

„A december 27-re összehívott testületi ülésen jóváhagyott intézkedések és rendeletek nagy részét a polgármester a mai napig nem írta alá, és megvétózta. Voltak olyan fontos napirendi pontok, amelyeket az utolsó pillanatban visszavont, ezért nem szavazhattunk róluk. Ezért a petíció átadásakor kérni fogjuk azt is, hogy hívja össze újra a testületet, hogy meg tudjuk vitatni ezeket a kérdéseket” – tájékoztatta lapunkat Mikus Irén. Az ügyben megkerestük a falu polgármesterét is. „Hallottam a petícióról, de hivatalosan még nem kaptam meg. Úgy vélem, a vitás kérdések tisztázásának nem ez a legszerencsésebb módja. Az értelmes párbeszéd célravezetőbb lenne” – nyilatkozta. A kérdésre, hogy van-e kitűzött időpontja a legközelebbi önkormányzati ülésnek, kitérő választ adott. „A testületi üléseknek nincs meghatározott időrendje. A testület tagjai a decemberi ülésen ugyan határozatot fogadtak egy arról, hogy minden hónapban legyen önkormányzati ülés, de én ezt a határozatot nem írtam alá. A testület összehívása ugyanis a polgármester jogköre” – mondta Molnár. Mikus Irén hangsúlyozta: a testület tagjainak jogában áll felszólítani a polgármestert az ülés összehívására. „A petíció átadásától számítva kilencven napon belül meg kell tartani a népszavazást, amit a képviselő-testület ír ki és határozza meg az időpontját. Ha a falu lakosai a népszavazáson úgy döntenek, hogy megvonják a bizalmat a polgármestertől, akkor a novemberben esedékes helyhatósági választásokig megbízott polgármester fogja vezetni a falut” – mondta a képviselő.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?