Megyei „ügyek mentén” az elvekről

Bugár és Menyhárt-vélemény

Egy darabig még úgy tűnt, az MKP képes lesz hasznosítani abból származó helyzeti előnyét, hogy a Híd lepaktált a Smerrel és az SNS-szel. Ez az érzés különösen a megyei választások után erősödött föl, amelyek az ellenzék számára váratlanul jól végződtek, s felvillantották a 2020-as közös győzelem reménysugarát.

A MKP úgy tett, mintha felszállt volna a demokratikus ellenzék közös kormányváltó szekerére. Aztán gyorsan le is szállt róla. Nyitra megyében a párt kész támogatni a Smer–SNS–Híd-koalíciót. Cserébe kapott egy alelnöki és több más posztot. Ennyit az elvekről.

Ám félreértés ne essék, ez nem együttműködés, csupán „ügyek mentén” támogatja az MKP a kormánykoalíciót másoló felállást. Rögtön megkönnyebbültünk!

Csak félő, hogy az a bizonyos demokratikus ellenzék, amelyhez az MKP kormányváltóként dörgölőzni próbál, nem fog ettől megkönnyebbülni. S még annyira sem fogja komolyan venni Menyhártékat, mint eddig. Mert ha megyei szinten néhány posztért cserébe az MKP-sok képesek hátat fordítani leendő partnereinek, várható, hogy országos szinten is így fognak viselkedni.

Arról nem is beszélve, hogy az MKP ezáltal teljesen hiteltelenné tette a Híd ellen irányuló kritikáját a kormánykoalícióba való belépése miatt, holott erre a bírálatra építette a legutóbbi parlamenti választások óta kommunikációjának gerincét. Milyen alapon kritizál az a párt, amely kicsiben ugyanazt teszi, amiért másokat bírál?

Ezzel még törzstámogatóinak egy részét is elveszítheti, akik számára – ha nem is a Smer, de az SNS, és esetleg a Híd – teljességgel elfogadhatatlan.

Kapcsolódó cikkünk

Az MKP lépései hovatovább, egyre kevésbé olvashatók, s nehezen látható mögöttük bárminemű taktika vagy elgondolás.

Félő, hogy a párt ezzel még inkább eltávolodik a parlamenti küszöbtől, ami a potenciális Smer-váltó koalíció számára lehet nagy veszteség. Illetve, Nyitra után mondhatjuk: talán nem is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?